2024. április 20., szombat

Fruška gora a Siker Kapujában

Elismerésben részesítették a vajdasági idegenforgalom legsikeresebbjeit

A múlt év kihívásait csak a legkitartóbbak élték túl az idegenforgalomban – hangzott el tegnap azon az ünnepélyen, amelyen a Siker Kapuja díjakat osztották ki. Az elismerésekkel a turizmus területén tevékenykedő vajdaságiak sikeres munkáját méltatja a Vajdasági Gazdasági Kamara. A Hotel Park báltermében megtartott ünnepélyen felszólalt Igor Mirović tartományi kormányfő is.

– Az idegenforgalom és a vendéglátás sínylette meg leginkább a koronavírus-járvány következményeit, ezért a tartományi kormány kiemelten támogatja ezen ágazatok felépülését. A helyzet javulását mutatják a tavalyi adatok is, amelyek szerint a vajdasági turisztikai látványosságokat és helyszíneket 430 ezer külföldi és hazai vendég látogatta meg az év folyamán, a szolgáltatóink pedig csaknem 1,2 millió vendégéjszakát jegyeztek. Az idei első negyedév mutatói is kecsegtetőek, 108 ezer turista érkezett a tartományba – sorolta az adatokat a tartományi kormányfő. Szavai szerint mindez bizakodásra ad okot, az idegenforgalom fejlesztését pedig továbbra is támogatni fogja az illetékes titkárság és a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség.

Mirović kiemelte, hogy Vajdaságban 750 műemlékvédelem alatt álló kulturális örökség létezik, de 130 természetvédelmi terület is látogatható a tartomány területén. A lehetőségeket számos vállalkozó és gazda is kihasználja. Boško Vučurević, a kamara elnöke hozzátette: munkájukat 30 éve méltatja elismerésekkel a Vajdasági Gazdasági Kamara.

– Újra felértékelődött az elismerések jelentősége, hisz a díjakat az idén olyanok vehetik át, akiknek elszántsága rámutatott: kitartással meg lehet küzdeni a korlátozásokkal és problémákkal is, alkalmazkodással pedig kiváló eredményeket lehet elérni – mondta Vučurević.

A Vajdasági Gazdasági Kamara idei díjazottjai (Fotó: Tóth D. Lívia)

A Vajdasági Gazdasági Kamara idei díjazottjai (Fotó: Tóth D. Lívia)

A rendezvényturizmus ágazatában először osztott ki díjat a kamara: a péterváradi Tamburafesztivált tartották méltónak az elismerésre. A rendezvény bemutató kisfilmjében elhangzott, hogy 2008 óta több mint egymillióan élvezhették a Péterváradra érkező csaknem 5000 fellépő muzsikáját. A fesztiválnak köszönhetően alakult meg a világ tamburásainak szövetsége is Újvidéken, pár évvel ezelőtt pedig Európa legszínvonalasabb etnofesztiváljává minősítették a rendezvényt. Péterváradhoz kötődik az idén a gasztroturizmus ágazatban odítélt díj is, amelyet a Terasa étterem érdemelt ki az autentikus vajdasági ízvilágáért.

A Fruška gora idegenforgalmi lehetőségeire hívta fel a figyelmet az az elismerés is, amelyet a kulturális és történelmi turizmus kategóriában osztottak ki. A kamara szakzsűrije az idén a kelta falu jelentőségét emelte ki, amelynek megvalósítása az inđijai idegenforgalmi szervezethez kötődik. A szórakoztató és oktató jellegű központot 2021-ben nyitották meg, és azóta 11.500-an látogatták. Vajdaság magaslatain a borturizmus képviselői is megtalálták számításaikat: ebben az ágazatban a Siker Kapuja díjat a Fruška gora-i szőlészetek nevű borászat kapta meg, amely 110 hektáron gazdálkodik Bánostor közelében. A borház két terméke is kiérdemelte a mezőgazdasági minisztérium eredetminőségi védjegyét, de többek között ezüst minősítést kapott a londoni borversenyen, a bergamói nemzetközi borkiállításon pedig arany elismerésben részesült, de termékük magkapta a régió legjobb édes vörös bora címet is.

A színvonalas szolgáltatásért a gazdasági kamara az idén a négycsillagos Fruške Terme wellnessközpontot és hotelt tüntette ki. A vrdniki torony közelében lévő, nyolc termálvizes bel- és kültéri medencével, szaunákkal és 216 férőhellyel rendelkező komplexum a Promont csoportosulás keretében működik, és Vajdaság legkorszerűbben felszerelt üdülőközpontja. A díjazottak nevében Aleksandar Cicmil, a csoportosulás képviselője köszönte meg az elismeréseket.

– A koronavírus-járványnak pozitív hozadéka is volt: az emberek felismerték a hazai lehetőségeket, és ki is használták azokat. Így jól tudnak érvényesülni azok, akik már rendelkeztek kínálattal. Az első negyedévi adatok arra is rámutatnak, hogy országunkban a turizmus a fény az alagút végén: már a május elsejei ünnepek alatt több mint 100 ezren látogattak el a Fruška gorára, de több tízezren fordultak meg Palicson is. Mindez reménnyel tölt el bennünket – mondta a Promont csoportosulás fiatal képviselője.

A kamara minden évben odaítéli a Gazdaság Aranytolla díjat is azoknak az újságíróknak, akik munkájukkal hozzájárulnak a vajdasági idegenforgalom népszerűsítéséhez. Az idén a megtisztelő címet a Vajdasági RTV munkatársa, Dražen Radulov vehette át. A Visszatérés falura című sorozat szerkesztője 130 műsoron keresztül szólaltatta már meg azokat a vajdaságiakat, akik falun keresték és találták meg a boldogulásukat.