2024. április 20., szombat

A fotelból könnyű

Vigyázzunk a fákra, mert életet adnak!

A mai napra, azaz május tizedikére esik a fák és a madarak napja, amely a föld napjának a testvérünnepe. Ezeknek az ünnepeknek a célja, hogy különböző rendezvényekkel és eseményekkel felhívják a figyelmet, különösen a fiatalságét arra, hogy a természetre vigyázni kell és meg kell becsülni azt, amit a bolygó nekünk adott. Az iskolákban ezeken a napokon a figyelmesebb tanítók előadásokat tartanak a kisiskolásoknak, és igyekeznek a természet védelmére felhívni a figyelmet. Sok tanintézményben a legkisebbek ilyenkor fát ültetnek, amelyek aztán a gyerekekkel egyszerre nőnek, és így egy bizonyos kapcsolat alakulhat ki közöttük. Amennyiben korán megtanulják a gyerekek azt, hogy a környezetet óvni kell, talán változtathatunk a jövőn. Folyamatosan pusztul a világunk, amihez a mértéktelen fakitermelés is nagy mértékben hozzájárul. Ez a gazdasági ág a madarak és más állatok természetes élővilágát teszi tönkre, valamint földerózióhoz vezet, és a víz körforgására is hatással van. Az erdők irtása jelentős szerepet játszik az éghajlatváltozásban és a globális felmelegedésben.

Néhány éve sűrű erdő borította a strand mögötti területet (Fotó: Horváth Attila)

Néhány éve sűrű erdő borította a strand mögötti területet (Fotó: Horváth Attila)

Egy helyi példával szolgálnék, nálunk Zentán tavaly a Tisza-parton a strand mellett vágták ki az összes nyárfát. A földterület egy bizonyos erdőgazdaság tulajdonát képezi, és a fák elérték a kitermelési kort. Az emberek legnagyobb része nem törődik a természettel egészen addig, amíg nincs kihatással az életére, vagy a mindennapjaira. Így történt itt is, amikor a strand mögött az összes fát kivágták. Óriási felháborodást keltve a város és a környék lakóiban, akik nem értették, mire fel vágják ki a nyári hőségben árnyékot biztosító öreg fákat. Pár hét leforgása alatt teljesen eltüntették őket, aminek hatására a polgárok a közösségi médián keresztül próbáltak hangot adni panaszaiknak. Hirtelen tele lett a környék természetvédőkkel és aktivistákkal, akik választ követeltek a városvezetéstől, valamint a munkálatokat végző cégtől. Hetek leforgása alatt odáig fajult a történet, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek a zentaiak, hogy a további hasonló tevékenységeket megakadályozzák. Ettől függetlenül a kivitelező cég a munkát elvégezte, és most egy-két szál fa áll magányosan a töltésoldal előtt. Mint minden csoda, ez is három napig tartott, az emberek többsége túltette magát az erdőirtáson, és ugyanúgy zajlik tovább az élet, mint eddig.

E történet kapcsán egyből eszembe jutott egy másik. Nagyjából két héttel ezelőtt Oromparton faültetési akciót szerveztek a környékbeliek, mivel az egyik faiskola facsemetéket ajándékozott a zentai önkormányzatnak. Megjelent a felhívás a közösségi médiában, valamint az újságban is, miszerint önkénteseket várnak a munkaakcióra, ahol több mint ezer fát kell majd elültetni két nap alatt. Záporoztak is a kedvelések és a megosztások a bejegyzésre, úgy tűnt nagy sikere lesz a dolognak, mindenki nagyon lelkes volt, hozzászólásban biztatták és dicsérték a szervezőket a kezdeményezésért. Ennek apropójára péntek délelőtt kilátogattam a helyszínre, hogy megtekintsem a munkálatokat. Alig akartam hinni a szememnek, mindössze hét ember jelent meg a faültetésen, abból is kettő szervező. Mondanom sem kell, rögtön eszembe jutott, hogy hol is lehet az a sok környezetvédő és aktivista, aki hangoskodott a közösségi médiában, leteremtettek mindent és mindenkit, hangot adtak a véleményüknek, miszerint tenni kell a környezetért. Vajon hol lehetnek most ezek az emberek? – adódott a kérdés.

Úgy tűnik, a fotelból könnyű prédikálni, és véleményt nyilvánítani, ám amikor ásót kellett ragadni és ténylegesen tenni a nemes ügyért, akkor hirtelen eltűnik a jónép a kifogások zavaros tengerén. Ettől függetlenül a szorgos kis csapat elültette a fákat Oromparton és Kerekszék mentén, amiért, úgy hiszem, hatalmas elismerésben kellene részesülniük. Azok számára, akik kihagyták ezt a lehetőséget, biztos akad majd még alkalom, amikor kivehetik a részüket a környék szebbé és jobbá tételében. Igyekezzünk megvédeni a természetet, saját magunk és a jövő generációi számára, hiszen a fák nemcsak ékkövei a mai betondzsungeleknek, hanem az életünk szerves részei azzal, hogy friss levegőt biztosítanak számunkra. Magasra nőnek, hűsítő árnyékot biztosítanak a nyári hónapokban, a gyümölcsfák pedig finom gyümölccsel látnak el bennünket, egyszóval értünk vannak, ezért vigyázzunk rájuk. Próbáljon meg mindenki a maga módján valami jót tenni ezért a bolygóért!

Ön miért tartja fontosnak a fák védelmét?

Oxigént termelnek, lassítják a globális felmelegedést – 52%

Megkötik a szén-dioxidot, kiszűrik a káros anyagokat – 16%

Hűsítő árnyékot biztosítanak a forró nyári napokon – 6%

Szebbé, barátságosabbá teszik a környezetünket – 19%

Egyáltalán nem tartom fontosnak a védelmüket – 7%