2024. április 20., szombat

A szabadkai Vöröskereszt is ünnepelt

A Nemzetközi Vöröskereszt napján megkoszorúzták Jean Henri Dunant mellszobrát

Vasárnap volt a Nemzetközi Vöröskereszt napja. Ebből az alkalomból a szabadkai Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei megkoszorúzták Jean Henri Dunant mellszobrát, amely a helyi szervezet székháza előtt található. A koszorúzással vette kezdetét a Vöröskereszt hete elnevezésű rendezvénysorozat Szabadkán, melynek során többek között önkéntes véradási akciókat, előadásokat és ruhaosztást tartanak. A nap jelentőségéről a koszorúzás után dr. Siniša Trajković, a Vöröskereszt szabadkai szervezetének titkára nyilatkozott a sajtónak.

– Ma a Vöröskereszt világnapját ünnepeljük. 1828-ban ezen a napon született Jean Henri Dunant, a Vöröskereszt alapítója. Május 8-án hagyományosan szerte a világban tartanak ünnepségeket, mindenhol ahol a Vöröskeresztnek van képviselete. Emellett ezen a napon kezdődik a Vöröskereszt hete elnevezésű rendezvénysorozat is, melynek során akciók sorozatát tarják meg a helyi szervezetek. A világnapot és az akcióhetet mi is a szabadkai szervezetben megünnepeljük. Ilyenkor az egyébként is hagyományosnak számító akcióinkat, rendezvényeinket tartjuk meg nagyobb intenzitással. Sőt az idei rendezvénysorozaton lesz néhány olyan akciónk is, amelyet eddig még nem tartottunk. Hétfőn önkénteseink ellátogatnak a Szabadkai Közkórház szülészeti osztályára és megajándékozzák azokat a gyermekeket, akik május 8-án jöttek a világra. Továbbá minden, a Vöröskereszt hete alatt született gyermek ajándékcsomagban részesül, amelyet a szerbiai, a vajdasági és a szabadkai Vöröskereszt biztosított – mondta Siniša Trajković.

A koszorúzás mellett tegnap a Városházán kitűzték a segélyszervezet lobogóját. Ma a rendezvény keretében 8 és 10 óra között a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán önkéntes véradási akciót tartanak. 12 és 14 óra között az elsősegélynyújtásról, vérátömlesztésről, önkéntes véradásról, vízi mentésről szóló műhelymunkákat tartanak a kertvárosi Óvó- és Edzőképző Szakfőiskolán.