2022. július 4., hétfő

Györe és a két neves visszatérő

Két egykor magasan rangsorolt, de sérülés miatt nagy kihagyás után visszatérő teniszező volt a római torna tábláján. Györe László mindkettővel, a horvát Borna Ćorićtyal és a svájci Stan Wawrinkával is találkozik. A horvátot tegnap hosszú, háromjátszmás, vontatott meccsen győzte le, az 1000-es mestertorna 2. fordulójában pedig a svájci veterán következik.

Novak Đoković Rómában a 2. fordulóban kezdi meg világelsősége 369. hetét, ellenfele pedig az orosz Aszlan Karacev lesz, akivel 1:1-re áll a mérlege. A selejtezőből feljutott Dušan Lajović már az este kezdett, ellenfele pedig az ausztrál Alex de Minaur volt.

Madridban nem történt címvédés, hisz a 19 éves Carlos Alcaraz nagy fölénnyel győzte le a tavalyi bajnok Alexander Zverevet. A döntő alig egyórás volt, Alcaraznak pedig ez volt egy hónapon belül a harmadik, idei negyedik, összesen pedig ötödik ATP-trófeája, amivel a ranglistán feltört a 6. helyre. A Roland Garros érdekében terven kívüli pihenőt vesz, és kihagyja az olasz főváros 1000-es mestertornáját, viszont a többiek eredménye segítségével feljuthat Sztefanosz Cicipasz és Rafael Nadal elé a 4. helyre is.

Alcaraz a példaképéhez, Nadalhoz hasonlóan szintén beleharapott a serlegbe (Fotó: Beta/AP)
Alcaraz a példaképéhez, Nadalhoz hasonlóan szintén beleharapott a serlegbe (Fotó: Beta/AP)

„Készen állok arra, hogy Grand Slamet nyerjek. Ebben az évben ez a célom, keményen fogok dolgozni, és meglátjuk, ez mire lesz elég a Roland Garroson” – jelentette ki a murciai tinédzser, aki egy évvel ezelőtt még a 120. helyen volt, de idei 31 mérkőzéséből csak hármat vesztett el. „Jó ütéseim vannak, de még sokkal jobbak is lehetnek. Mindenben fejlődni akarok, hiszen Rafa, Đoković vagy Federer is folyamatosan azon dolgozik, hogy tovább javuljon a játéka” – fejtette ki a 2003-ban Roland Garros-győztes Juan Carlos Ferrero tanítványa.

Példaképe, Nadal 2005-ös berobbanása óta Alcaraz a legfiatalabb, aki már öt versenyt, illetve két 1000-es tornát megnyert, neki van a legtöbb (28) győztes meccse idén a mezőnyben, és a tehetségéről sokat elárul, hogy rajta kívül – a 42. dán Holger Rune személyében – mindössze egy tizenéves van a legjobb 100-ban.

MADRID. – Az 1000-es ATP-torna döntőjében: Alcaraz–A. Zverev 6:3, 6:1.

RÓMA. – Az 1000-es ATP-torna 1. fordulójában: Györe–Ćorić 6:2, 6:7, 6:2, Čilić–Arnaldi 6:1, 6:4, Karacev–Harris 3:6, 6:3, 7:6, Davidovich–Ivaska 6:2, 4:6, 6:4, Wawrinka–Opelka 3:6, 7:5, 6:2, Garin–Passaro 6:3, 6:2. Nők, 1. forduló: Azarenka–Golubić 6:3, 6:0, Kaszatkina–Zidanšek 6:4, 6:3, Halep–Cornet 6:4, 6:4, Martić–Muchová 6:2, 3:6, 6:1.

ZÁGRÁB. – A challenger selejtezőjében: Marozsán–Jurina 6:3, 6:1.

ESZÉK. – A női ITF-torna selejtezőjében: Radivojević–Stolmár 7:5, 6:2.