2024. március 29., péntek

Maszk és Szakáll megoldotta

Két párharc már biztosan legalább hat mérkőzésen át fog húzódni az NBA főcsoporti elődöntőiben, hiszen a Philadelphiának a Miamival, a Dallasnak pedig a Phoenixszel szemben sikerült 0:2-es hátrányból egyenlítenie. Philadelphiában ugyan Jimmy Butler vitte a prímet, aki 40 pontot dobott a Miaminak, a hazaiak részéről azonban hatékonyabb volt James Harden és Joel Embiid összjátéka, akiket utóbbinak az arcvédője után már Szakáll és Maszk párosaként emleget a nemzeti sajtó.

Harden kísérlete felülnézetből (Fotó: Beta/AP)

Harden kísérlete felülnézetből (Fotó: Beta/AP)

A Dallas dolgát megkönnyítette, hogy a Phoenixnél az előző meccseken remeklő Chris Paul most nemcsak hogy nem játszott jól, de az utolsó negyedre ki is pontozódott, így tizenegy egymást követő vereség után most zsinórban másodszor is legyőzték az arizonaiakat Luka Dončićék.

Európában véget ért az egyik legrangosabb klubtorna, a Bajnokok Ligája hatodik kiírásában Bilbaóban spanyol házidöntőt rendeztek, amelyen a Tenerife legyőzte a katalóniai Manresát. A kanári-szigeteki csapattal bajnok lett a boszniai születésű szerb válogatott, Dejan Todorović is.

NBA, főcsoporti elődöntők, kelet: Philadelphia–Miami 116:108 (a sorozatban 2:2). Nyugat: Dallas–Phoenix 111:101 (2:2). BL, döntő: Tenerife–Baxi Manresa 98:87. Bronzmérkőzés: Ludwigsburg–Hapoel 88:68.