2024. április 19., péntek

Javuló gyümölcsexport

Almából szállít az ország legtöbbet külföldre, de a málna a legjövedelmezőbb

Szerbia tavaly több mint 800 millió euró értékben szállított gyümölcsöt külföldre, ami az össz mezőgazdasági termékek kivitelének negyedét tette ki. A gyümölcsök ára is megfelelő volt, főleg a málnatermesztők lehettek elégedettek.

– Az adatok azt mutatják, hogy nincs okunk aggodalomra, tavaly ugyanis 824,1 millió euró értékben szállítottunk gyümölcsöt külföldre, ami rekordnak számít. Az idei év első negyedében pedig 24 százalékos növekedést jegyzünk – nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televízió egyik műsorában Goran Đaković agrárelemző.

A szakember rámutatott arra, hogy a múlt évben ilyenkor 206 millió eurós bevételt valósítottak meg, az idén pedig már 256 millió eurót, ami 50 millió euróval több. Szavai szerint a mezőgazdaság az elmúlt években rekordokat dönt, minden évben egyre jobban teljesít, ami azt jelenti, hogy jól működik az agrárpolitika.

– Az elmúlt időszakban jelentősen nagyobb összeget fektettek be a mezőgazdaságba. Ez pedig azt eredményezte, hogy korszerűsült a termelés. Az almaültetvények például már nem úgy néznek ki, mint egykor. Jelenleg minden modernebb és rendezettebb. A mezőgazdasági minisztérium 50 százalékos támogatást nyújt az új ültetvények telepítésére, legyen az alma, málna, szilva, körte vagy barack. Almából szállítunk legtöbbet, de a málna hozza a legtöbb pénzt, tavaly 300 millió eurót valósítottunk meg a piros gyümölcs exportjából. Egyébként nem sok minden változott, jó a kereslet, az embereink látogatják a kiállításokat, ahol új üzleteket kötnek. Egy kis változásra került sor az ukrajnai háború miatt, ezért most főleg Fehéroroszországba és Észtországba szállítunk, de módot találtunk arra, hogy az áru Oroszországba is eljusson, amely egy fontos piac számunkra. Ezenkívül Egyiptomba, Indiába, és Indonéziába is szállítunk gyümölcsöt, leginkább almát – fejtette ki Đaković.

Mint mondta, a földi eper is népszerű gyümölcs, de kihívást jelent a termesztése, mivel sok tudást igényel.

– A mi éghajlatunk kedvez a földieper termesztésnek. A németek érdeklődnek leginkább iránta. Fontos megjegyeznem, hogy a termesztéshez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű műtrágya. Két évtizeddel ezelőtt, amikor elkezdtem mezőgazdasággal foglalkozni, nem törődtek ennyire ezzel a kérdéssel, ma pedig mindenki tudja, mennyire fontos a növények megfelelő táplálása – közölte Đaković.

A szakértő hangsúlyozta, hogy az ország rendelkezik elegendő gabonával is, saját szükségletekre, de még kivitelre is jut bőven. Februárral zárólag mintegy 700 ezer tonna búzát és kukoricát vittek külföldre a gabonakereskedők. Van elegendő tartalékunk, és a talpon álló búza állapota is kielégítő. A tavaszi vetések már kikeltek, de jól jönne egy kiadós eső. Szerbia tavaly 5 milliárd euró értékben szállított élelmiszert külföldre, amivel csúcsot döntött.