2024. április 19., péntek

Belgrád tárt karokkal fogadja a menekülteket

A fővárosba érkező ukránok számára jogi segélyszolgálat nyílt

Belgrádban az Ifjúsági Otthonban (Dom omladine) megszervezett Open Belgrade rendezvényt az idén az ukrán menekülteknek szentelték, akik a fővárosban találnak menedékre a háború elől. Mint azt Goran Vesić, Belgrád leköszönő alpolgármestere az eseményen a médiának elmondta, a háború elől menekülők a felállított pultoknál megkaphatnak minden szükséges információt a Szerbiában érvényben levő törvények szerinti, rájuk vonatkozó jogokról, írja a Tanjug hírügynökség.

– A kormány márciusban meghozott döntése alapján mindenki, aki Ukrajnából érkezik, ideiglenes védelemre jogosul, így nemcsak tartózkodási, hanem munkavállalási engedélyt is kap. Szabadon dolgozhat, bankszámlát nyithat, vállalatot működtethet, vagyis ugyanúgy élhet jogával, mint Szerbia polgárai – hangsúlyozta Vesić.

Az információs pultot a Belgrádi Emberjogi Központtal együttműködve hozták létre, és így azok, akik a háborús területről menekültek és jogi segítségre szorulnak, ukrán, angol és szerb nyelven kaphatnak tájékoztatást, illetve jogi támogatást.

A polgármester-helyettes a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Belgrád a kilencvenes években több százezer menekült számára nyújtott otthont, illetve a migránsválság idején is igyekezett helyt állni, vagyis a menekültek terén jelentős tapasztalattal rendelkezik. Mint mondta, Belgrád nyitott város, ahol empatikus emberek élnek. Kiemelte, szerette volna a város ezzel a rendezvénnyel is nyomatékosítani, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy azok, akik a háború elől menekülnek, semmiért sem hibáztathatók. A város mindenkit szívesen lát, aki kényszerből hagyta ott az otthonát. Belgrádban teljes életet élhetnek.

Ezen a rendezvényen ismertették azt a weboldalt, illetve telefonos applikációt is, amelyet kifejezetten azok számára fejlesztettek ki, akik az ukrán háborús területekről menekültek Szerbiába.