2022. július 3., vasárnap

Antik pénzérmék tudósa

Beszélgetés Raško Ramadanski zentai archeológussal és numizmatikussal

Raško Ramadanski, az óbecsei múzeum zentai születésű régésze a belgrádi Bölcsészettudományi Kar archeológia szakán végezte el egyetemi tanulmányait és szerzett oklevelet. Diplomamunkáját a III. Béla magyar király által veretett pénzek témájában írta és védte meg. Ezt követően a Zentai Városi Múzeumban dolgozott rövid ideig, majd 2018 óta az Óbecsei Városi Múzeum muzeológusa. Az archeológia és a numizmatika területén Szerbiában és külföldön több tudományos munkát, valamint monográfia jellegű írást is megjelentetett. Hivatásának végzése mellett az Európai Régészek Szövetségének rendszeres tagja, illetve a zentai Jovan Muškatirović kulturális-történelmi egyesület vezetője. A numizmatikát kedvelő fiatalember nemrég a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének meghívására az egyetem könyvtárában tartott izgalmas előadást, amelynek során a magyarországi és a szerbiai leletegyütteseket és kapcsolataikat vizsgálta. Az ízig-vérig zentai lokálpatrióta fiatalember napilapunknak nyilatkozva mesélt a két nemzet archeológiai és numizmatikai kapcsolatairól.

– Ahogyan a magyarok, úgy a szerbek körében is évszázados hagyománya van a pénzverésnek, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan rendelkeztek saját pénzeszközzel. A magyaroknak első királyuk, vagyis Szent István regnálása óta volt saját pénznemük, és a szerbek is a 11. század elején, mintegy ezer évvel ezelőtt, Vladimir kenéz ideje óta kezdtek el saját pénznemük előállításával kísérletezni, ugyanakkor a szerbek esetében nagyobb megszakítások voltak a saját pénzük használatát illetően, egyrészt az ottomán megszállás, másrészt egyéb okok miatt – magyarázta Ramadanski. Megjegyezte, hogy mivel szomszédos nemzetekről van szó, így monetáris politikájuk terén is időnként megfigyelhetők átfedések. A zentai archeológus elmondta, hogy a budapesti előadásának az volt a célja, hogy elmesélje az egyetemi hallgatóknak, hogy a középkorban a pénz nemcsak fizetőeszköz, hanem egyben tájékoztatási eszköz is volt, no meg egyfajta identitásnak a hordozója, illetve kultikus vallási tárgyként kezelték, arról nem is beszélve, hogy még sok egyéb másodlagos célra felhasználták.

– Így a forgalomból kivont pénzérméket ékszerként, ruhagombként, vágóeszközként is alkalmazták – mutatott rá beszélgetőtársunk, aki elmondta, hogy miután ezt elmagyarázta az egyetemistáknak, a hallgatók legnagyobb örömére rátért arra, hogy a magyar, illetve a szerb monetáris politikának a középkorban melyek voltak a találkozási pontjai. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy egy időszakban a magyarok és a szerbek közösen adtak ki pénznemet.

– A magyar uralkodók, közöttük Luxemburgi Zsigmond magyar király, a pénzverdéiket gyakran bérbe adták a szerb uralkodóknak, másrészt a magyar uralkodók előtt is a legtöbb szerb bánya kapuja nyitva állt. Ugyanakkor Đurađ Branković despota Hunyadi Jánossal közösen adott ki egy csodaszép pénzérmét – mesélte.

Ramadanski a budapesti előadáson első alkalommal beszélt felfedezéséről, miszerint Hunyadi János Magyarországon, Erdély vajdájaként nem verhetett saját pénzt, létezik azonban egy nagyon ritka pénzérme, amiből mindössze két darabot tartanak számon, egyet Romániában, egyet pedig Szerbiában. Hunyadi János arca látható rajta Erdély vajdájaként cirill szöveg kíséretében, a másik oldalán pedig a Branković szerb uralkodók címere, az oroszlán látható. Az egyetlenegy ilyen pénzt Hunyadi szerbiai pénzverdében készítette el.

Az előadáson a két nemzet monetáris politikájának kölcsönös viszonya mellett az összes olyan pillanatot feldolgozta a középkor történelemében, amikor is a szerb és a magyar nemzettest találkozott egymással, a házasságkötéseket is, amikor a magyar uralkodók szerb hercegnőket vettek el feleségül és fordítva.

– Az első ilyen frigy II. Béla magyar király és Jelena Vukanović között köttetett, amely házasságból három magyar király: II. Géza, II. László és IV. István született, míg a másik oldalról Dragutin király Árpád-házi Katalint vette el, a monetáris kapcsolódásokról szóló történetet pedig azzal fejeztem be, hogy ilyen jellegű együttműködések még a 19. században is kialakultak az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc ideje alatt, amikor is a magyarok Kossuth Lajossal az élükön elkezdték nyomtatni a forintot mint az új nemzeti valutát, párhuzamosan ezzel, egyben a magyar példát követve a szerbek is Karlócán (Sremski Karlovci) elkezdték nyomtatni a saját forintjukat, ez utóbbit cirill betűs szöveggel.

A zentai archeológus és numizmatikus elmondta, hogy az egyetemisták érdeklődéssel hallgatták előadását, ugyanis alig ismerik a Balkán középkori történelmét és numizmatikáját. Kiemelte, hogy lesznek még ilyen előadásai Magyarországon, ahogyan magyar egyetemi tanárok is érkeznek majd Szerbiába előadásokat tartani.

III. Béla magyar király idejéből (1172–1196) származó pénzérme
III. Béla magyar király idejéből (1172–1196) származó pénzérme

–A célunk az, hogy megismerjük egymást, fejlesszük tudásunkat. A magyar hallgatók számára a Balkán középkori archeológiája egzotikus, és nagyon sok dologról nem is hallottak, ahogyan a szerb archeológusok is, akár a nyelvtudás hiánya, akár a tudatlanságuk miatt nagyon ritkán érdeklődnek az igencsak gazdag magyarországi archeológiai vívmányok iránt. Márpedig a 19. század és különösen a korszak második fele nemcsak a magyar, hanem a globális archeológia aranykorának is tekinthető. Ekkor jelent meg az Archaeologiai Értesítő, a Numizmatikai Közlöny folyóirat, melyek manapság is felhasználhatók utalásanyagként, viszont ezeket Szerbiában nagyon gyéren használják kutatásokhoz, ami sajnálatos. Így én arra törekszem, hogy ebben segítsek a magyar, illetve a szerb kutatóknak is.

Raško elmondása szerint archeológiát a numizmatika iránti érdeklődése miatt tanult, és ez idáig egyedül napilapunknak mesélte el, hogy miképpen került az antik pénzek, pénzérmék bűvöletébe.

–A Pánában, a régi töltésnél van egy családi szállásunk. Hatéves voltam, amikor édesapám valamiért mélyebb gödröt ásott ki a kertben. Én belemásztam, és ott játszottam, fogdostam a gyíkokat. Az egyik pillanatban egy tökéletesen kerek tárgyra figyeltem fel, és amikor kezembe került, kiderült, hogy pénzérme. Egyszerű rézből készült érme volt, de én úgy tekintettem rá, mint egy kincsre. Édesapám lemosta róla a földet, és habár teljesen értéktelen pénzérméről van szó, ezt az érmét az egyetemi diplomámmal együtt őrzöm. Az 1910-es évekből származik, olasz, 20 centissimis értékű, és egy Olaszországból vidékünkre érkező kubikus zsebéből eshetett ki, mivel ezek a földmunkások 1910–11-ben az olaszországi Tirol tartományból érkeztek, hogy részt vegyenek a régi töltés építésén. Amióta megtaláltam ezt a pénzérmét, azóta érdekel a numizmatika, ebből kifolyólag pedig az archeológia – mesélte a szakember.