2024. március 29., péntek

Hölgyek egyenruhában

Az önkéntes katonai szolgálatot népszerűsítették

A Lukijan Mušicki Kulturális Központ képgalériája előtti téren csütörtökön első alkalommal tartottak önkéntes katonai szolgálatot népszerűsítő bemutatót, amelyen a helyi általános és középiskolás diákok is szép számban megjelentek, tanáraikkal együtt. A helyszínen Vladica Šljapić őrnagy adott részletesebb információt a diákoknak az önkéntes katonai szolgálat előnyeiről, ilyen módon bátorítva őket a jelentkezésre.

– A bemutatónkon elmagyaráztuk a megjelent fiataloknak, hogy a hat hónapig tartó, önkéntes katonai szolgálatra tizenkilenctől harminc éves korig lehet jelentkezni. A jelentkezők az első másfél hónap során a zombori, a leskovaci, vagy a valjevói kiképzőközpontba kerülnek, majd az ezt követő másfél hónapban különleges szakképzésen vesznek részt, végezetül pedig a megmaradt három hónapot a szerb haderő egységeiben töltik le. Lehetőséget biztosítunk a számukra, hogy az önkéntes szolgálat után hivatásos katonaként munkába álljanak a hadseregben – mondta Šljapić.

Nagy érdeklődés övezte az önkéntes katonai szolgálat bemutatóját (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

Nagy érdeklődés övezte az önkéntes katonai szolgálat bemutatóját (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

Hozzátette, hogy az önkéntes szolgálat ideje alatt biztosítva van az élelmezés és a szállás is, emellett havonta 38 ezer dináros zsoldot is kifizetnek.

– Sok fiatal jelentkezik a kötelékeinkbe, ugyanis vonzó hatással van számukra a rendszeres fizetés és a szolgálattal járó, számos kiváltság, egyebek mellett a korai nyugdíjaztatás lehetősége is. Érdekes az a tény, hogy tapasztalataink szerint nagyobb az érdeklődés a nők körében – magyarázta az őrnagy.

Mladen Zec polgármester is megjelent az eseményen, elmondta, hogy a község minden általános iskolájából, valamint a Lukijan Mušicki középiskolából is szép számban jelentek meg a diákok.

– Meglátásom szerint nagy az érdeklődés a fiatalság körében, a hölgyek valóban sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak az önkéntes katonai szolgálat iránt, mint férfiak, több kérdést is feltesznek – mondta Zec.

Emlékeztetett arra, hogy Temerin községben is megtalálható a katonai ügyosztály titkársága, amely csütörtökönként 8 és 14 óra között várja az érdeklődőket. Itt minden szükséges információt megkaphatnak, a katonai szolgálatra és a nyilvántartásra vonatkozóan is.