2024. március 28., csütörtök

Andy nem állt ki Novak ellen

Novak Đoković küzdelem nélkül jutott be a madridi 1000-es mestertorna negyeddöntőjébe, mivel a brit Andy Murray nem állt ki a csütörtökre kihirdetett meccsre. A világelső szerb így ma a nyolc között a Hurkacz–Lajović mérkőzés továbbjutójával találkozik. Ebből adódik, hogy Dušan Lajović valóságos haditettet vitt véghez, hisz a 2. fordulóban felül tudta múlni a norvég Casper Ruudot.

Jól játszott, különösen a második játszmában, de Miomir Kecmanović a meglepetéshez közel sem járt a salakkirály Rafael Nadal elleni csatában. Habár másfél hónapos kényszerpihenő után lépett újra pályára, Nadal mégis túl erős volt az idén egészen jól teljesítő belgrádihoz képest.

Úgy tűnik, Andy Murray ismeri a határait… (Fotó: Beta/AP)

Úgy tűnik, Andy Murray ismeri a határait… (Fotó: Beta/AP)

Jubilált az olasz Jannik Sinner, aki pályafutása 100. ATP-győzelmét szerezte, a címvédő német Alexander Zverev pedig csak az első játszmában körülményeskedett a Marin Čilić elleni küzdelem során.

A nőknél a 8. kiemelt tunéziai Ons Jabeur nem illetődött meg a román veterán Simona Halep láttán, és magabiztos győzelemmel jutott be az elődöntőbe, amelynek mezőnyét, nem kimondottan a papírforma szerint, még az amerikai Pegula, az orosz Alekszandrova és a svájci Teichmann alkotják.

MADRID. – Az 1000-es ATP-torna 2. fordulójában: Nadal–Kecmanović 6:1, 7:6, Lajović–Ruud 7:6, 2:6, 6:4, A. Zverev–Čilić 4:6, 6:4, 6:4, Cicipasz–Pouille 6:3, 6:4, Auger-Aliassime–Garin 6:3, 6:0, Sinner–De Minaur 6:4, 6:1, Dimitrov–Schwartzman 6:0, 6:3, Hurkacz–Davidovich 6:4, 4:6, 7:6, Norrie–Isner 6:4, 6:7, 6:4, Evans–Bautista 6:3, 5:7, 7:6, Goffin–Van de Zandschulp 6:4, 6:2, Musetti–Korda 6:4, 6:3. Nyolcaddöntő: Đoković–Murray – küzdelem nélkül. Nők, negyeddöntő: Jabeur–Halep 6:3, 6:2, Alekszandrova–Anisimova 6:4, 6:3, Pegula–Sorribes 6:4, 6:2, Teichmann–Kalinina 6:3, 6:4.

MAUTHAUSEN. – A challenger 2. fordulójában: Balázs–Çelikbilek 7:6, 3:0 – feladás.

ULCINJ. – A futures 1. fordulójában: Međedović–Jotovszki 6:3, 7:6.

BONITA SPRINGS. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Bara–Babos 6:3, 5:7, 6:2.

WIESBADEN. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Swan–Udvardy 6:3, 2:6, 6:3.

KOPER. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Danilović–Aney 6:4, 6:2.

PRÁGA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Priscariu–Stevanović 7:5, 6:3.