2024. március 29., péntek

Drámai fordítással döntőben a Real

Példátlan módon verekedte be magát a Real Madrid a Bajnokok Ligája idei fináléjába, hiszen a kieséses szakasz mindhárom párharcában elveszítette az egyik mérkőzést, és csak a végjátékban, hátrányból felállva harcolta ki a továbbjutást: ilyen stílusban búcsúztatta Ancelotti csapata a nyolcaddöntőben a PSG-t, a negyeddöntőben a Chelsea-t, most az elődöntőben pedig a Manchester Cityt, ezzel megakadályozva, hogy két egymást követő évben angol házirangadót hozzon a BL-döntő.

A City múlt heti 4:3-as sikere után mindenki tűzijátékot várt a madridi visszavágón, ám az első 72 percből nem sok érdemi pillanatot lehet kiemelni. És ekkor is csak tovább nyílt az olló, hiszen amikor Mahrez jobb oldalról bevágta a labdát a kapu rövid oldalába, az angolok még egy lépéssel közelebb kerültek céljukhoz.

Ezt a váratlan bombát leszámítva Courtois kiváló formát mutatott a Real hálóőreként, hiszen a gólt követően megtáltosodó manchesteriek közül egyszer Cancelo, kétszer pedig Grealish is nagy helyzetbe került, ám kétszer a belga védése, egyszer pedig a gólvonal elől mentő Mendy tartotta életben a Real egyre soványodó reményeit. Erre pedig szükség is volt, hiszen Rodrygo személyében ismét megérkezett a dráma: a brazil csereként beállva a 90. és a 90+1. percben is betalált, előbb lábbal, majd fejjel értékesítve egy beadást, így a Chelsea elleni negyeddöntőhöz hasonlóan újfent ő mentette hosszabbításra a mérkőzést.

Rodrygo nem először hozta vissza a Realt a kiesés torkából (Fotó: Beta/AP)

Rodrygo nem először hozta vissza a Realt a kiesés torkából (Fotó: Beta/AP)

A mérleg nyelve pedig nagyon gyorsan át is billent a ráadásban: a 93. percben Ruben Dias Benzemát buktatta a tizenhatoson belül, a sértett pedig be is vágta a büntetőt a kapu jobb alsó sarkába. Ezzel a Real átvette a vezetést összesítésben, a City pedig a töredezett utolsó tizenöt percben már nem is alakított ki nagy helyzetet, így a tavalyi döntő vesztese idén egy fél lépcsőfokkal korábban elbukott, a friss spanyol bajnok Real Madrid pedig hazai közönsége előtt ismét mennybe ment.

Május 28-án, szombaton a párizsi Stade de France lesz a döntő helyszíne, ahol a Real ellenfele a kedd este a Villarrealon túljutó Liverpool lesz, ezzel megismétlődik a 2018-as finálé párosítása: akkor 3:1-re a spanyol csapat győzött.

BL, elődöntő, visszavágó: Real Madrid–Manchester City 3:1 (összesítésben 6:5).

NB I.: Gyirmót–Paks 3:3, MTK–Puskás 0:0, Ferencváros–Zalaegerszeg 5:3. Az élcsoport: Ferencváros 68, Puskás 53, Kisvárda 50 pont.