2022. július 1., péntek

A rangidős ismét megoldotta

A Phoenix 2:0-ra módosította mérlegét a Dallas ellenében az NBA főcsoporti elődöntőjében, sorozatban pedig már tizenegyedik alkalommal múlta felül a texasi csapatot a csütörtök hajnali találkozón.

A Dallas sokáig tartotta magát, félidőben még előnyben volt, a harmadik negyedben pedig a Suns még mindig csak hat ponttal lépett el, ami szoros végjátékot sejtetett. Chris Paul azonban gyorsan eldöntötte a kérdést, a 37 éves játékos sorozatban hat kosarat vágott, így végül drámamentesen, húsz ponttal nyert csapata. A mezőny legeredményesebbje ezúttal is Luka Dončić lett (35-5-7), de a Dallas problémájának ugyanaz bizonyult, mint az előző összecsapás során. „El kell érnünk, hogy a többiek is jobban dobjanak, mert azzal nem nyerhetünk a liga legjobb csapata ellen, ha ő egyedül minden este 30 pont felett szállít” – méltatta a szlovént és korholta egyidejűleg a csapattársait a Dallas edzője, Jason Kidd.

Paul a végén gyújtotta be a rakétákat (Fotó: Beta/AP)
Paul a végén gyújtotta be a rakétákat (Fotó: Beta/AP)

A nap másik mérkőzésén a Miami hazai pályán is simán nyert a Philadelphia ellen, szintén 2:0-ra alakítva a párharc állását. A 76ers továbbra is nélkülözte a sérült Joel Embiidet, aki két nap múlva, a következő mérkőzésre talán visszatérhet, ám amikor csapattársai a 30 hárompontos kísérletből csak 8-at dobtak be, akkor aligha mondható, hogy az egy hiányzón múlt volna a vereség.

NBA, playoff, főcsoporti elődöntő, kelet: Miami–Philadelphia 119:103 (a sorozatban 2:0). Nyugat: Phoenix–Dallas 129:109 (2:0). Euroliga, playoff: Olimpiakosz–Monaco 94:88 (a sorozatot 3:2-re az Olimpiakosz nyerte meg). Eurokupa, elődöntő: Valencia–Bologna 73:83. ABA-liga, playoff: Igokea–Olimpija 69:74 (a sorozatot az Olimpija nyerte meg 2:0-ra), FMP–Budućnost 74:79 (0:2).