2022. július 4., hétfő

Visszatértek a Földre a Nemzetközi Űrállomás űrhajósai

Biztonságosan visszatértek a Földre péntek hajnalban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósai, akik a harmadik olyan csapatot alkották, amelyet a SpaceX rakétájával vittek fel hosszabb időre a világűrbe.

Az űrhajó a Mexikói-öbölben ért földet, Florida közelében. A Crew Dragon űrhajóval a NASA három amerikai asztronautája és egy német űrhajós tért vissza a Földre, akik november 11-én érkeztek az ISS-re. A 61 éves Tom Mashburn már háromszor járt a világűrben, három társa, a 44 éves Raja Chari, a 34 éves Kayla Barron és az 52 éves Matthias Mauer viszont most először. A 2002-ben Elon Musk milliárdos befektető által alapított SpaceX az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) kötött szerződés alapján biztosítja a Falcon 9 rakétát és a Crew Dragon kapszulát, míg a NASA a felbocsátáshoz szükséges létesítményekkel rendelkezik. A repülést és a landolást is a SpaceX központjából irányítják Los Angelesben.

A november óta az ISS-en tartózkodó űrhajósok több száz tudományos kísérletet hajtottak végre. Vizsgálták például az űrben termesztett gyapot sejtjeinek tulajdonságait, különféle gázok gyulladását mikrogravitációs környezetben és az állomáson lévő baktériumok genetikai állományát is. Új robotokat is kipróbáltak, valamint betakarították az űrállomáson termesztett chilipaprikát is.
A SpaceX hét emberes missziót hajtott már végre; ötöt a NASA-nak, kettőt pedig magánügyfeleknek. Emellett több tucatszor szállított már rakományt az ISS-re.