2024. március 29., péntek

Az ukrán hatóságok folytatják az Azovsztalban rekedt civilek kimenekítését

Ismét megkísérlik az ukrán erők a mariupoli Azovsztal acélműben rekedtek evakuálását - jelentette be pénteken Andrij Jermak, a kijevi elnöki hivatal vezetője, részleteket azonban nem árult el.

Jermak elmondta, hogy csütörtökön az ENSZ segítségével mintegy 500 civilt sikerült kimenekíteni Mariupolból, köztük olyanokat is, akik az orosz csapatok által ostromlott létesítményben kerestek menedéket.
Moszkva szerint az Azovsztal az utolsó olyan létesítmény Mariupolban, amelyet még nem sikerült elfoglalniuk az orosz erőknek. Az épület alatt húzódó hétszintes földalatti alagútrendszerben a várost védő fegyveresek mellett még mindig vannak civilek, beszámolók szerint nagyon rossz körülmények között.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtöki videóüzenetében elmondta, hogy az orosz csapatok összesen 2014 rakétát lőttek ki Ukrajnára, s hozzátette, hogy a harcok kezdete óta 2682 alkalommal rendeltek el légiriadót.
Zelenszkij kiemelte, hogy az orosz fél az egészségügyi infrastruktúrát sem kíméli, s mostanáig csaknem 400 egészségügyi létesítményt rongált vagy semmisített meg.
„Minden egyes ilyen művelet honfitársaink halálát, s infrastruktúránk lerombolását jelenti" – fogalmazott Zelenszkij.
Az Azovsztalba visszavonult, korábban Mariupol városát védő fegyveresekre kitérve Zelenszkij leszögezte: nem fogják megadni magukat, kitartanak a végsőkig.
Valentin Reznyicsenko, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye katonai adminisztrációjának vezetője eközben Telegramon arról számolt be, hogy csütörtök éjjel az orosz erők Grad rakéta-sorozatvetőkkel támadták Krivij Rih és Szinyelnikov térségét, áldozatokról nem érkezett hír.
Az ukrán főügyészség pénteken azt közölte, hogy a harcokban február 24-e óta 223 gyerek halt meg és több mint 408 megsebesült. A legtöbb gyerekáldozatot Donyekcből, Kijevből és Harkivból jelentették.