2024. április 20., szombat

Nagy kihívás előtt

Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye alapján készít előadást a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház, Urbán András rendezésében

Az évad utolsó bemutatójához érve, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az Újvidéki Színházzal készít közös produkciót, Lovas Ildikó Amikor Isten hasba rúg című regénye alapján. Az előadást Urbán András rendezi, a próbák nemrég kezdődtek el:

– Nem először foglalkozunk Lovas Ildikó írói munkásságával, a Spanyol menyasszony című regénye alapján készítettünk előadást, amit évekig játszottunk. A mostani együttműködés is már korábban elkezdődött. Felkértük Lovas Ildikót egy szöveg megírására, akkor volt ez a regény épp készülőben. A továbbiakban a produkció létrejöttét a Covid késleltette, de nemrég végre hozzáfoghattunk a próbákhoz.

Lovas Ildikó kapcsán valahogy ismét Csáth Géza jött elő. Ez egy nagyon megrázó regény. Az író maga is rekonstrukciónak nevezi. Valójában a Csáth Géza-eset rekonstrukciójáról van szó, azokon a családi, szülői, szerelmi kapcsolatokon keresztül, amelyek egy ember életében megjelennek. Ez egy nagyon belső, szinte az ember legbelsejében játszódó intim történet, és az előadással is ezt a fajta intimitást keressük. Két gyermeki én jelenik meg a regényben, egyik Csáthé, azaz Brenner Józsefé, ha úgy tetszik Józsikáé, valamint Kisolgáé, Csáth gyermekéé, aki szinte múlt nélkül, árvaként nevelkedik és érett, felnőtt korában egyszer csak Csáth-művek, naplók kiadásával kap egy történetet. Belehelyeződik egy másik világba. Az előadás is majd megpróbál végigjárni azokon a vonalakon, amelyeken a szülőség, az anyaság, a gyermekség és az árvaság folyamatosan átszövik egymást, foglalkozva az egymáshoz fűződő viszonyokkal is. Mindez úgymond a meghatározó női karakterek érzelmein, összekapaszkodásain keresztül. Talán bonyolultan hangzik, de így a próbák elején járva mi is most kezdünk egyre mélyebbre haladni, ahol végül tisztás vár bennünket – mondta a lapunknak Urbán András.

Az előadás próbáinak legelején jelen volt az író is:

– Mivel helyi szerzőről van szó, megoldható volt a találkozás. Az ilyen találkozások lényege, hogy a szerző meséljen a művéről és mindarról, ami lejátszódott benne, amíg írta. Ilyenkor értékes információkhoz, inspiráló gondolatokhoz juthatunk. A Lovas Ildikóval való beszélgetés kifejezetten jó és hasznos volt. A napokban megkezdtük a próbákat, ezek után pedig felgyorsul majd a tempó és a próbáink gyakoribbak lesznek. Nagy kihívás előtt állunk, egyrészt, hogy felállítsuk az irodalmi és a színházi nyelv viszonyrendszerét, és megjelenítsünk több generációt. Másrészt Csáth kapcsán szinte mindig az önpusztításról beszélünk, amikor viszont rekonstruálódik Csáth élete, akkor valahol egy áldozati helyzetben levő személlyel is találkozunk. Nemcsak a csodálatos elmével, aki tönkreteszi magát, hanem azzal is, ahogyan a környezete őt teszi tönkre, a sorsára ítéli. Már csak a regény címe is nagyon erős, átütő, inspiráló: Amikor Isten hasba rúg – azokra a mozzanatokra vonatkozik ez, amik sorsszerű jelentőséggel bírnak, amik mindent megváltoztatnak, például amikor szülőkké válunk, amikor valami visszafordíthatatlan történik az életünkben.

A KDSZ színészei – Búbos Dávid, Fülöp Tímea, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Verebes Andrea – mellett Banka Lívia, Ozsvár Róbert és Crnkovity Gabriella játszanak a produkcióban. A kosztümtervező Marina Sremac, a zeneszerző Mezei Szilárd, a dramaturg pedig Góli Kornélia, vele készítettük a regény adaptációját. Előreláthatólag a díszletet én tervezem. A bemutató, illetve ősbemutató, a tervek szerint június első felében lesz Újvidéken és Szabadkán is. Ezek után pedig a produkció mindkét színház repertoárján szerepel majd, és főleg ősztől kezdve, mindkét színházban látható lesz – hallottuk Urbán Andrástól.