2024. április 16., kedd

Minszk szerint új válsághelyzetet teremtenek a katonai-politikai körülmények

Gyakorlatilag új válsághelyzetté fajulnak a katonai-politikai körülmények Fehéroroszország számára Oroszország és a Nyugat szembenállása közepette – közölte csütörtökön a fehérorosz vezérkar helyettes vezetője.

Ruszlan Koszigin szerint „a jelen körülmények között az Egyesült Államok és szövetségesei maximálisan igyekeznek fokozni az Oroszország és Fehéroroszország számára szinte minden létfontosságú kérdés tekintetében az orosz- és fehéroroszellenes büntetőintézkedéseket".

Koszigin hangsúlyozta, hogy ebbe minden beletartozik „a durva politikai és gazdasági zsarolástól a napjainkban párját ritkító információs nyomásgyakorláson át egészen a katonai erővel történő közvetlen fenyegetésekig". Hozzátette, hogy a fehérorosz határ mentén a migrációs válságra hivatkozva a biztonsági erők több mint 19 ezer tagját vonták össze, akik közül 11 ezren katonák.

„A keleti fenyegetés mítoszának sulykolása, a nyugati országok militarizálódása, valamint a fegyverkezési verseny, ezek napjaink tényei" – hangoztatta. „Ennek alapján a kollektív nyugat jelentősen növelte a katonai egységek létszámát Kelet- és Délkelet-Európában" – mondta.

Koszigin a fehérorosz védelmi minisztérium Telegram-oldalán arról is beszélt, hogy az Oroszország és Fehéroroszország határain összevont NATO-erőkből akár csapásmérő egységeket is létrehozhatnak későbbi bevetésre.

„Az Oroszországi Föderáció és országunk határai közvetlen közelében már most ott vannak a NATO erői, amelyekből rövid időn belül csapásmérő egységek hozhatók létre, hogy aztán bevessék őket, egyebek között Fehéroroszország irányba" – hangsúlyozta.

Koszigin meggyőződését fejezte ki, hogy az Európa Védelmezője fedőnevű, NATO részvételével zajló hadgyakorlat lényegében előkészületként értékelhető keleti irányba indítandó hadműveletekhez.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az AP amerikai hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában ismételten hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország nem fog részt venni Oroszország „különleges katonai műveletében" Ukrajna területén, mert arra – mint mondta – nincs szükség.