2024. április 20., szombat

Vučić: Nehéz tárgyalások állnak mögöttünk

Aleksandar Vučić államfő berlini látogatása végén azt mondta, nehéz tárgyalások állnak mögöttük, de elégedett a német kormány érdeklődésével a Szerbiával folytatott tárgyalások iránt.

Vučić az Annalena Baerbock német külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően elmondta, minden fontos kérdést megtárgyalt a miniszterrel, szóba került az európai perspektíva, az ukrajnai válság és a koszovói kérdés is.

– A tárgyalások nem voltak egyszerűek, de elégedett vagyok a német kormány nagy érdeklődésével a Szerbiával folytatott tárgyalások iránt. Ez fontos hír – magyarázta. Vučić rámutatott, hogy az első három hónapban 26 százalékkal növekedett a kereskedelem Németországgal.

Annalena Baerbock márciusban járt Belgrádban, akkor azt mondta, Szerbiának csatlakoznia kell az EU Oroszország elleni szankcióihoz. A német kancellár tegnapi sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy a tagjelölt országoknak az EU-val egységesenel kell ítélniük Oroszország brutális háborúját Ukrajna ellen, és csatlakozniuk kell a szankciókhoz.