2022. június 25., szombat

„A lehulló sziromnak is van értelme”

Ágoston Lóránt képei a törökkanizsai Kulturális Zónában

Törökkanizsán a Kulturális Zóna galériájában megnyílt Ágoston Lóránt helybeli születésű, Magyarországon élő és dolgozó festőművész önálló kiállítása, amelyet Lenkes László (gitár) és Takács Tibor Faki (klarinét, oboa) nyitott meg. A kiállítás május 20-áig tekinthető meg munkanapokon 8 és 20 óra között.

Lóránt 1995-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakán, és ez évtől tanított a törökkanizsai szakközépiskolában és gimnáziumban. Huszonöt éve folyamatosan tanít, és alkotói tevékenységgel foglalkozik párhuzamosan. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. Törökkanizsán huszonnégy esztendő után először állított ki önállóan.

Ágoston Lóránt...
Ágoston Lóránt...

...és egyik alkotása (Gergely József felvétele)
...és egyik alkotása (Gergely József felvétele)

A képzőművész így vall önmagáról:

„Keresem az élet értelmét egy olyan világban, ahol mindennaposak a háborúk, gyilkosságok, összeesküvések. Az emberek közötti kapcsolódási pontokat figyelem. Hogy hogyan viselkedünk egymással. Hogyan alakulnak ki a feszültségek, hogyan oldódnak. A belénk kódolt és a tanult minták okozta feszültségek oldásához gyakran van szükségünk harmadik személyre (pl. Isten, családtag, kutya).
Filozófiámat öntöm úgy vizuális formába, hogy közben tudatosan lemondok sok festői eszközről, azért, hogy csak a lényegre koncentráljak. Képeimen az alakok ezért lesznek síkszerűek, árnyéktalanok, háttérben térhatást csak ritkán és akkor is csak jelzésszerűen alkalmazok. A hangsúly az alakok mozdulatain van, a leegyszerűsített színhasználaton, különböző anyagok kiválasztásán, használatán. Az alakok erős kontúrja az énünket összetartó váz szerepét tölti be. Hogy mik töltik ki ezeket a vázakat? Minden, amit megéltünk, amit kaptunk szüleinktől és azok szüleitől, amit elfogyasztunk táplálékként, a gondolataink, vágyaink. A materiális világ és a szellemi világ találkozásai vagyunk. Mindenki egy mikrokozmosz. Részei egy nagyobb egésznek.
A képeim létrejötte valójában egy kooperációnak köszönhető. A figuráim felületét gyermekfirkákkal szoktam kitölteni. Ugyanis az első ilyen képemnél Berta lányom régi hittanfüzetét használtam fel. Amikor megtaláltam ezt a füzetet, belelapoztam, és döbbenten olvastam egy harmadikos kislány gondolatait. Az volt a feladatuk, hogy zsoltárt írjanak. A következőket írta: Áldjátok meg a tesómat, mert autista. Hogy az iskolában jól viselkedjen, és a tanárai figyeljenek rá! Adjátok, hogy nagykorában is boldog legyen! Nagyon elgondolkodtató, hogy ez a fajta érzékenység, szeretet, empátia hova lesz felnőtt korunkra sokunkból. Ezután kezdtem összegyűjteni autista kislányom, Klára firkarajzait, és azokat beépíteni a képeimbe. Azóta folyamatos az együttműködésünk.”