2024. április 19., péntek

Nyugati fegyverekre csaptak le Odesszánál

Több száz civil távozott Mariupolból mielőtt ismét kiújultak a harcok az acélüzem környékén

Oniks rakétákkal mért csapást az orosz haderő egy Odessza melletti ukrán logisztikai központra, amelyen keresztül külföldi fegyvereket szállítottak Ukrajnának – közölte keddi hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy.

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a repteret ért támadásban Bayraktar TB–2 drónokat, valamint amerikai és európai rakétafegyvereket és lőszert tartalmazó szállítmányokat is megsemmisítettek. Makszim Marcsenko, Odessza megye katonai adminisztrációjának vezetője is megerősítette, hogy hétfőn a kora esti órákban rakétacsapás érte Odesszát. Az áldozatok és sebesültek számát nem közölte.

Konasenkov szerint az orosz légierő rakétákkal hat ukrán katonai létesítményre mért csapást, harcászati repülők pedig az éjszaka folyamán 69 katonai létesítményt támadtak. Egyebek között csapást mértek a 81. légi mozgékonysági dandár parancsnokságára Dolina és a 77. területvédelmi dandáréra Podolivka közelében, Kulbakine térségében pedig megsemmisült egy Sz–300-as légvédelmi rakétarendszer indítóállványa.

A mariupoli Azovsztal acélmű területéről és a közeli városrészekből hétfőn is több száz civil távozhatott. Az orosz védelmi minisztérium közölése szerint előző két nap 126 civilt evakuáltak az acélmű területéről, közülük 69-en kívántak az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területre távozni. A távozók többtucatnyi autóbuszból álló konvojjal indultak Zaporizzsja felé.

Orosz hírügynökségek később arról adtak hírt, hogy az ukrán fél megtörte a fegyvernyugvást. Állítólag az üzem területén lévő állásaiból nyitottak tüzet, amire a donyecki szakadár fegyveres erők válaszoltak.

Az orosz erők megkezdték az ukrán katonák által védett Azovsztal lerohanását. Próbálnak betörni a területre. A támadás előtt orosz repülők bombázták az üzemet – mondta kedden Szvjatoszlav Palamar, az Azov ezred parancsnokhelyettese az Ukrajinszka Pravda hírportálnak.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán küldöttség tagja a Twitteren azt írta, hogy két hónappal a háború kezdete után már több tízezer az áldozatok száma Mariupolban. A városi tanács helybeliek elmondására hivatkozva arról számolt be, hogy az orosz csapatok humanitárius élelmiszersegélyeket hozó teherautókon visszafelé az általuk megölt civilek holttesteit viszik ki a városból. A városvezetés szerint fotó készült ilyen teherautóról.

„Az oroszok továbbra is megpróbálják elrejteni a Mariupolban és egész Ukrajnában a polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűneiket, de ez nem sikerül nekik".

Az Azovsztal acélmű területén lévő civilek evakuálásakor – orosz tévécsatornák által – megszólaltatottak szerint a katakombákban lévő ukrán fegyveresek elhallgatták előlük, hogy lehetőség van a szabad elvonulásra, és a készleteiket nem osztották meg velük.

UKRAJNA EGY RÉSZÉT SEM KAPJÁK MEG
Az ukránok nem hajlandók feladni Ukrajna területének egy részét sem Oroszország javára, különösen több ezer katona és civil ukrán halála után – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ERT görög közszolgálati televíziónak adott interjújában.

Rámutatott arra, hogy Ukrajna esetében Oroszország erőszakkal változtatja meg a határokat. „Készek vagyunk területi integritásunk helyreállítására. Ellenkező esetben, ha feladnánk területünk egy részét Oroszország számára, az azt jelentené, hogy az emberek hiába haltak meg" – hangsúlyozta Zelenszkij, aki szerint Moszkva így bizonyosan nem hagyna fel újabb területek megszerzésével, hiszen a Krím-félsziget 2014-es önkényes bekebelezése után sem állt meg.

„Adjunk nekik egy kis pihenőt, mielőtt 2-3 év múlva új agresszióba kezdenek? Erre mi nem vagyunk hajlandók" – szögezte le.

Az elnök cáfolta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szavait, miszerint a kétoldalú tárgyalásokon a Moszkva elleni szankciók feloldásáról tárgyaltak volna. „Nem ismerem ezt az információt, amelyről az Oroszországi Föderáció külügyminisztere beszélt. Bizonyos, hogy az ukrán és orosz delegáció képviselői által tárgyalt egyezségekben, amelyek amúgy még nem jöttek létre, a szankciók feloldásának kérdése nem vetődött fel, és nem is vethető fel" – jelentette ki, és emlékeztetett arra, hogy Oroszországgal szemben először az Ukrajnához tartozó Krím annektálása, majd a Donyec-medence egy részének elfoglalása, végül pedig a február 24-én megindított háború miatt vetettek ki szankciókat.

MEGNEVEZTÉK A BUCSAI GYILKOSSÁG EGYIK GYANÚSÍTOTTJÁT
Andrij Nyebitov Kijev megyei rendőrfőnök azt közölte, hogy a megyében a rendfenntartók már 1202 olyan helyi lakos holttestét tárták fel, akiket az orosz csapatok öltek meg a terület megszállása alatt. Irina Vengyiktova főügyész pedig arról tájékoztatott a Facebookon, hogy az ukrán hatóságok megállapították a személyazonosságát a Kijev megyei Bucsában a civilek meggyilkolásáért felelős egyik gyanúsítottnak. Az ügyészségi vizsgálat szerint Szergej Kolocej, az orosz nemzeti gárda egységparancsnoka gyanúsítható négy fegyvertelen férfi megölésével.

MEDVEGYEV: ZELENSZKIJNEK NEM ÉRDEKE A BÉKE
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese tegnap a Telegramon azt írta, Volodimir ukrán elnöknek nincs szüksége békemegállapodásra Oroszországgal, mert az a rezsimje végét jelentené. Szerinte ezért továbbra is fegyverekért és pénzért fog könyörögni a Nyugatnak, az „európai demokrácia utolsó bástyájának" feltüntetve hazáját.

KÉTEZER UKRÁN HADIFOGOLY
Jelenleg több mint kétezer ukrán hadifogoly van orosz területen, akik önként tették le a fegyvert. Ezt Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke mondta az állami RT televíziónak, aki szerint öt dandárparancsnok is van közöttük.

Az élet megy tovább. Békés horgászás a Dnyeperen. A felvétel május 1-jén készült Kijev környékén (Fotó: AP/Beta)

Az élet megy tovább. Békés horgászás a Dnyeperen. A felvétel május 1-jén készült Kijev környékén (Fotó: AP/Beta)

Mint mondta, a hadifoglyokat nyomozók hallgatják ki, hogy fényt derítsenek az ukrán rezsim által elkövetett bűncselekmények körülményeire, valamint a külföldi kiképzők és zsoldosok szerepére. Basztrikin közölte, hogy az SZK 75 zsoldos ellen indított büntetőeljárást, akik az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Norvégiából, Kanadából, Grúziából stb. országokból érkeztek. Közölte, hogy fogságba esett a grúziai Mamuka Mamulasvili alakulatának néhány tagja. A csapat azáltal vált hírhedté, hogy Ukrajnában foglyul ejtett, elvágott torkú orosz ejtőernyősök haláltusájáról osztott meg videót.