2024. március 29., péntek
NB I.

Zárt lapokkal

A sokak által a május 11-i kupadöntő főpróbájának tekintett Paks–Ferencváros találkozó némi csalódást hozott, hiszen szemmel láthatóan egyik fél sem akarta minden kártyáját kijátszani.

A hazaiaknak erre eleve nem volt lehetőségük, mivel a bajnokság gólkirályjelöltje, Ádám az eltiltását töltötte, nélküle pedig a paksi támadójáték igencsak mérsékelt teljesítményt nyújtott. Elmondhatjuk ezt annak ellenére el, hogy Lenzsér az első percekben vezetést szerzett a tolnaiaknak.

Ettől kezdve viszont egyértelműen a bajnokcsapat irányította a játékot. Besić gyorsan kiegyenlített, majd úgy tűnt, Blažić a fejesével meg is fordítja a találkozót, ám a játékvezető azt a találatot érvénytelenítette.

A szünet után egyre érezhetőbbé vált, hogy mindkét fél tudja, ebben az idényben lesz még egy sokkal fontosabb mérkőzésük is, így bár a Fradi mezőnyfölénye egyértelmű volt, a helyzetek kidolgozását ők sem vitték túlzásba.

Amikor már azt lehetett gondolni, hogy békés pontosztozkodással zárul az összecsapás, Auzqui a játékvezetői ráadásban fejjel megszerezte a vendégek győztes gólját.

A Fehérvár a Paks botlását kihasználva ismét fellépett a negyedik helyre. Nikolićék Debrecenben remek kontrajátékuknak és sziklaszilárd védelmüknek köszönhetően alapvetően sima győzelmet arattak.

A zentai támadó juttatta vezetéshez csapatát, majd bő fél óra elteltével Kodro megduplázta csapata előnyét. Bár a második játékrészben jobbára a Lokinál volt a labda, a hajdúságiak nem igazán tudtak mihez kezdeni a játékszerrel. A találkozó hajrájában Nego egy szögletet követően remek fejessel megadta a kegyelemdöfést a hazaiaknak.

A 30. forduló: Paks–Ferencváros 1:2 (Lenzsér 7., illetve Besić 20., Auzqui 92.), Puskás Akadémia–Mezőkövesd 3:1 (Urblik 31., Zahedi 44. és 49., illetve Dražić 28.), Honvéd–Kisvárda 1:1 (Lukić 8., illetve Bumba 85.), Debrecen–Fehérvár 0:3 (Nikolić 9., Kodro 33., Nego 79.), Zalaegerszeg–MTK 2:3 (Spoljarić 58., Zsóri 86., illetve Futács 13. és 55., Grozav 91.), Újpest–Gyirmót 2:2 ( Mitrović 45+1., Onovo 85., illetve Nagy 14., Ventura 90.).

1. Ferencváros 30 20 5 5 53:24 65
2. Puskás 30 14 10 6 41:31 52
3. Kisvárda 30 13 11 6 45:32 50
4. Fehérvár 30 12 7 11 43:40 43
5. Paks 30 12 5 13 70:57 41
6. Újpest 30 11 7 12 45:43 40
7. Zalaegerszeg 30 10 9 11 40:50 39
8. Mezőkövesd 30 10 7 13 35:45 37
9. Debrecen 30 9 8 13 43:48 35
10. Honvéd 30 9 7 14 46:48 34
11. MTK 30 7 8 15 22:50 29
12. Gyirmót 30 6 10 14 29:44 28

A következő forduló (május 3-án, 4-én és 5-én): Mezőkövesd–Debrecen, Fehérvár–Honvéd, Gyirmót–Paks, MTK–Puskás Akadémia, Ferencváros–Zalaegerszeg, Kisvárda–Újpest.