2022. július 4., hétfő

Új felállásban az Omega zenekar?

Miután a legendás magyar zenekar tagjai közül Benkő László, Mihály Tamás is távozott az élők sorából, és tavaly decemberben az ikonikus frontember és énekes is csatlakozott a mennyei rockzenei színtérhez, Trunkos András menedzser Omega Testamentum elnevezéssel szándékozik újjászervezni a zenekart.

A híresztelések szerint az új tagok között lesz Debreczeni Ferenc, azaz Ciki és a korábbi kisegítő gitáros, Szöllőssy Kata is. Gitárosnak pedig Maróthy Zoltánt, a Kőbányai Zeneiskola igazgatóhelyettesét kérte fel. A menedzser az egyik magyarországi hírportálnak kihangsúlyozta, hogy semmiképpen sem egy emlékzenekart szándékozik összeverbuválni, hanem olyan öt embert keres, aki az Omega életműből a legnagyobb szerzeményeket játszanák el (nem azért, akkor ez mi, ha nem emlékzenekar? – a szerz. megjegyzése). Trunkos Debreczeni Ferenccel karöltve dolgozik az új zenészekkel, s javában zajlik a casting.