2024. április 20., szombat

Gulyás tudja, kit nem kell büntetni

Nem méltányos, hogy az állam tartozzon a nyugdíjasoknak – jelentette ki a nyugdíjak júliusi, előre hozott emeléséről a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Gulyás Gergely kifejtette: a 3,9 százalékos nyugdíjemeléssel könnyebb lesz szembeszállni az infláció okozta nehézségekkel, így egy összegben az előző hat hónap emelését is megkapják a nyugdíjasok. Hangsúlyozta: nem szabad, hogy az ukrajnai háború árát a magyarok fizessék meg. Szerinte ez csak akkor lehetséges, ha „képesek vagyunk továbbra is a lehető legolcsóbban beszerezni az energiahordozókat”.

Ezért a legfontosabb, hogy az EU vonja vissza korábbi döntéseit, s ne fogadjon el olyan szankciót, amely ellehetetleníti az orosz kőolaj és földgáz importját. Ellenkező esetben – fűzte hozzá – Budapestnek sokkal drágábban kellene beszereznie ezeket a nyersanyagokat, amelyek nélkül a rezsicsökkentés, a fűtés és a gazdaság működése sem szavatolható.

Gulyás megerősítette: a kormány továbbra is ragaszkodik a rezsicsökkentéshez, amelynek feltétele a kőolaj és földgáz hozzáférhetősége, s az, hogy az energiahordozók ára minél előbb visszatérjen a normális szintre. Elmondta: nem szabad olyan szankciókat hozni, amelyekkel elsősorban magunkat büntetjük, nem pedig azokat, akiket büntetni akarunk.

Emlékeztetett: az EU nem fogadott el olyan szankciót, amely lehetetlenné teszi, hogy bárki rubelben fizessen az orosz gázért, ráadásul ezt polgári jogi szerződés szabályozza az államok és cégek között. A magyar állam nem is fizet rubelben a földgázért, hiszen eurószámlát nyitott, amelyre euróban utalja át a gáz árát, majd ezt a bank váltja át rubelre – ismertette az eljárást. Rámutatott: Magyarországon kívül még kilenc ország alkalmazza a módszert, de azok ezt nem mondják meg őszintén. Ne legyen kétsége senkinek, hogy akik ma Oroszországból nyersanyagot kapnak, ugyanezzel az eljárással, ugyanígy fizetnek a földgázért! – tette hozzá.

Ukrajna elleni háborúja miatt a héten új uniós szankciók jöhetnek Moszkva ellen. Az Európai Bizottság ma terjeszti be a javaslatot, amely év végével tiltaná be az EU-ban az orosz kőolajtermékek importját. Berlin már nem ellenzi az orosz olajembargót, speciális helyzete miatt Magyarország és Szlovákia pedig mentességeket vagy átmeneti segítséget kap – értesült a Politico hírportál. (Forrás: MTI)