2024. március 28., csütörtök

Tetemes gázadósság

A zentai ELGAS számláját zárolták – Új igazgató kerestetik

Vége a fűtési idénynek, a gázszolgáltató Srbijagas állami tulajdonú nagyvállalat bekeményített, sorra zárolja az adósok, a nagyfogyasztók folyószámláját. A zentai gáz- és távhőszolgáltató ELGAS Közvállalat számláját is zárolták még április közepén. A híresztelések szerint az elmúlt fél évben, a fűtési idény kezdete óta az elhasznált gáz után 40 millió dinár adósságot halmozott fel a közvállalat. Az ELGAS megbízott igazgatóját szerettük volna megszólaltatni a gázadósság nagyságával és számlák törlesztésének ütemével kapcsolatban, de a cégben arról informálták lapunkat, hogy az igazgató hivatalos úton van és majd csak a munka ünnepe után lesz elérhető.

A ELGAS Közvállalat alapítója a zentai önkormányzat, ennek testülete a községi tanács hivatott foglalkozni a cég fontosabb, úgymond létfontosságú ügyeivel, amilyen esetünkben a tetemes gáztartozás. A községi tanácsban Sztantity Szebasztián hatáskörébe tartoznak a község iparát, a gazdaságot érintő kérdések. Az ELGAS adósságával kapcsolatban Sztantity a közvélemény tárgyilagos tájékoztatása érdekében a következőket tartotta fontosnak elmondani:
– Az önkormányzat mintegy két héttel ezelőtt értesült az ELGAS folyószámlájának a blokádjáról, ami azt jelenti, hogy minden, a számlára érkező befizetés automatikusan a Srbijagas számlájára vándorol. A hírek arról szóltak, hogy mintegy 40 millió dinárt kitevő adósságot halmozott fel az ELGAS. A gázfogyasztók, a távfűtést használók korábban is jelentős tartozást halmoztak fel a szolgáltatást végző közvállalat felé, de ezeket fokozatosan behajtotta a cég és törlesztett a Srbijagasnak.

Az ELGAS felduzzadt adósságával kapcsolatban a községi tanács nevében információt, részletesebb tájékoztatót kértem az ELGAS megbízott igazgatójától. Sajnos mind mai napig nem érkezett semmilyen információ vagy tájékoztató a ELGAS vezetésétől azzal kapcsolatban, hogy valójában mekkora összeggel is tartozik a közvállalat a Srbijagasnak. A napokban 40 millió dináros adósságról tájékoztatta levélben az önkormányzatot az ELGAS egyik alkalmazottja.

Megpróbáltunk utánajárni hivatalos helyen, hogy milyen mértékű is valójában az ELGAS eladósodottsága. A Nemzeti Bank kimutatása alapján az ELGAS Közvállalat csütörtökön 8 millió dinárral tartozott a Srbijagasnak, ekkora adóssággal zárolták az ELGAS folyószámláját.
Amíg a megbízott igazgatótól nem kapunk részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatót az adósságokról és azok várható törlesztési üteméről, addig nem tudunk tisztán látni az ügyben. Ha a Srbijagas időközben aktivizálta a leszállított földgázért az ELGAS-tól fizetési biztosítékként kapott váltót, abban az estben nagyobb összegről lehet szó, minden estere ez nem látszik a Nemzeti Bank adataiból – mondta Sztantity Szebasztián.

Az ELGAS közvállalat adósságával kapcsolatban bonyolítja a helyzetet, hogy lejárt a megbízott igazgató mandátuma. A május elsejei ünnepek után várható következő képviselő-testületi ülésen az önkormányzat pályázatot ír ki az ELGAS igazgatói pozíciójának a betöltésére. Az előző igazgató 20 millió dinár pozitívummal adta át a helyét a jelenleg megbízott igazgatónak.