2024. március 29., péntek

Ahol Ferenc József is megfordult

Felújításra került a királyhalmi vasútállomás

A Szabadka–Szeged vasútvonal szerbiai szakaszának felújítási munkálatai befejeződtek. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, ennek keretében a vasútvonal mentén fekvő települések vasútállomásai és megállói is felújításra és kibővítésre kerültek. Korábban már bemutattuk a megújult palicsi vasútállomást és a hajdújárási megállót. Ilyen munkálatok történtek Királyhalmán is, ahol Szabadkához, Palicshoz és Horgoshoz hasonlóan vasútállomás került kialakításra. Így többek között felújításra került a vasútállomás régi épülete, felújították a tetőszerkezetet és újrafestették a falakat, a leszállópálya új kőburkolatot kapott valamint az utasok biztonságát szolgáló vasrácsokkal látták el.

Emellett egy, a pontos időt jelző órát is felszereltek az állomáson. Szijjártó Péter, a magyar kormány külgazdasági és külügyminisztere keddi látogatásakor bejelentette, hogy a Szabadka–Szeged vasútvonalon idén nyáron vagy ősszel indulhat meg a teherforgalom, jövő nyáron pedig a személyforgalom is.


A királyhalmi vasútállomás felújítása azért is örvendetes, mert ez az épület a falu egyfajta jelképe, ugyanis a település a létét és nevét éppen a Szabadka–Szeged vasútvonalnak köszönheti. Szabadka és Szeged között a vasúti közlekedés 1869. szeptember 11-én indult meg. Királyhalma keletkezésének története a szegedi árvízig nyúlik vissza, amely 1879. március 12-én pusztított a Tisza menti városban. A katasztrófa mintegy 150 emberéletet követelt. A városban 5458 ház omlott össze és mindösszesen csak 265 ház maradt épségben. Ferenc József 1883 októberében ellátogatott Szegedre, hogy megtekintse az árvíz után újjáépített várost. Az uralkodó október 16-án délelőtt meglátogatta az ásotthalmi iskolát és az erdőőri szakiskolát is. Ferenc József, többek között Jókai Mór kíséretében, Szegedről a 113-as vasúti őrházig (a mai királyhalmi vasútállomással szemben) vonattal utazott. Innen hintókon folytatták útjukat Ásotthalomig. A látogatás után Csongrád vármegye közigazgatási bizottsága kérvénnyel fordult a MÁV-hoz, amelyben azt kérték, hogy nyilvánítsák megállóvá a Palics és Horgos között álló 113. számú őrházat. 1890. március 14-én a kérvényt jóváhagyták, és Ferenc József látogatása nyomán Királyhalomnak nevezték el az új megállót. A névadásnak köszönhetően egyre több tanya épült a megálló körül. Az itt található homokterületeket pedig szőlővel ültették be. Így jött létre a mai település.


A vasútvonal felújítási munkálatainak összértéke 86,7 millió eurót tesz ki. Miután a Szabadka–Szeged vasútvonal teljes egészében elkészül, a személyvonatok akár 120 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekednek majd Szabadka és Szeged között.