2024. április 20., szombat
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Vérvörös csütörtök

Vasárnap lesz május elseje. Ez pedig azt jelenti, hogy egy hosszú hétvége vár ránk. Palicson ennek megfelelően immár 37. alkalommal szervezik meg a majálist. Május elseje egyébként a munka ünnepe, a nemzetközi munkásmozgalom jeles napja, amikor arra emlékeznek, hogy 1886-ban erre a napra a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A tüntetés azonban véres zavargásokba torkollott, melynek következtében tizenegy ember életét vesztette. Magyarországon 1912. május 23-án Budapesten zajlott le az I. világháború előtti legnagyobb munkásmegmozdulás, amely vérvörös csütörtökként vonult be a történelembe. Mivel ez az esemény városunkra is hatással volt, ezeket a száztíz évvel ezelőtti történéseket elevenítjük fel a Népszava, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) napilapjának korabeli számainak segítségével.
1912-ben a május elsejei megemlékezések Magyarországon még békésen zajlottak le. Budapesten és a nagyobb vidéki városokban a munkásság tüntetéseket, felvonulásokat és nagyobb összejöveteleket tartott. A Népszava május 5-ei száma részletes beszámolókat közölt a legtöbb vidéki ünnepségről, köztük városunk rendezvényéről is.
„Szabadka munkássága is ünnepet ült május 1-én. Reggel 8 órakor gyülekeztek már a szakmák a Munkásotthon udvarán. Innen zászlók alatt, jelzőtáblákkal, lelkes hangulatban vonultak végig a város főbb utcáin. A Gruber-féle táncteremben volt az ünnepi gyűlés, amelyen a menetben részt vett munkásságon kívül is sokan jelentek meg. A pártszervezet nevében Váci András üdvözölte a megjelenteket; ajánlatára a gyűlés elnöke Szekulics Jakab, jegyzője Dénes József lett. Előadó Kondor Bernát elvtárs volt, akinek másfélórás ünnepi beszédét zajos tetszésnyilvánításokkal, meg-megújuló zúgó tapsviharral fogadta a hallgatóság. Kondor elvtárs után Polyakovics József elvtárs bunyevácul beszélt, majd Frischmann Nándor elvtárs szólalt föl, aki ügyes, talpraesett beszédben fejtegette a sajtó fontosságát. A délutánt is együtt, ünnepi hangulatban töltötték az elvtársak. Forgács Dezső elvtárs méltatta a nap jelentőségét; fölszólalása után szavalatok következtek. Költeményeket adtak elő: Elisák Piroska, Németh Anna, Darabos Katica, Frischmann Nándor, Pollák Sándor, Dénes József, Czeller Péter, Agnelli Géza, Németh Ferenc. Jól sikerült táncmulatság fejezte be a napot.”
Május 12-én azonban a képviselőház elnökévé választották Tisza Istvánt, akinek eltökélt célja volt, hogy erőszakkal letöri az ellenzék obstrukcióját a Parlamentben. Erre válaszul a munkásság és legnagyobb pártja, az MSZDP május 23-ára csütörtökön általános sztrájkot és tömegtüntetést hirdetett. A tüntetés napján százezres munkástömeg vonult a Parlament elé, és általános választójogot valamint Tisza István lemondását követelték. A rendőrség és a kivezényelt katonaság brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben, és véres összecsapásokra került sor, amelynek nyomát felborított villamosok, felszedett utcakövek, összetört kirakatok jelezték Budapest utcáin. Annak a napnak hat halálos és több száz sebesült áldozata volt, ezért nevezték el vérvörös csütörtöknek. A hatósági erőszak nyomán a vidéki városokban is tiltakozó megmozdulásokra került sor, így Szabadkán is. Erről a Népszava május 26-ai számában a következőket olvashatjuk:
„A »Magyar Kurir« jelenti. Több száz szabadkai munkás pénteken este nyolc órakor tüntető felvonulást rendezett a városban. Mikor a tömeg óriási lárma és a választójog éltetése közben a Kossuthutcára ért, a rendőrségnek tudomására jutott a tüntetés és a kivezényelt rendőrök a tömeget szétosztásra szólították föl. A tüntetők erre azzal válaszoltak, hogy a dohány-nagytőzsde kirakatait kődarabokkal bezúzták és amikor az új városháza elé értek, több lövést tettek. A golyók senkit sem találtak. A tüntetők közül ötöt a rendőrség előállított, de igazolás után valamennyiöket szabadonbocsátották.”
Az akkori hatalom a tüntetés után kiterjedt jogi megtorlásba kezdett és a legkisebb lopást, rongálást is számon tartotta és évek után is megbüntette. A választójog jelentős kibővítésére csak az 1918-as őszirózsás forradalmat követően került sor.