2024. április 20., szombat
SZÓFIGYELŐ

Tanácstalankodik

A szóhasználatban olykor különös, ritka igék fordulnak elő. A tanácstalankodik is közéjük tartozik. Leginkább olyan személynek a viselkedésére utal, aki bizonyos kérdésben, helyzetben nem tud dönteni, bizonytalan, tanácstalan: A kilencvenkét éves, régi alapiskolám szigorú, de nagyon szeretett tanító nénije nézeget, tanácstalankodik a boltban.– Az öregasszony visszaszégyenkezik a konyakkal, bonbonnal, teasüteménnyel, s hosszan tanácstalankodik, mert nem tudja, melyik polcon van a helyük. – Egy idős néni száll fel, éppen előttük tanácstalankodik és kapaszkodik a fogantyúba.  – Az ember keresi a helyét, toporog, és addig-addig tanácstalankodik, míg végül vállat von, beáll a sorba, és ezúttal bizony jól teszi. – Legfeljebb a recenzens tanácstalankodik kissé: miért nincs itt minden kedvence? – Ahogy elnézem, elég sok potenciális wikipédista tanácstalankodik nemcsak azon, hogy hogyan szerkesszen, de azon is, hogy mit. – Sajnos nem tud mit kezdeni vele, nem ismeri a helyzetet, csak tanácstalankodik e meghatározó ponton. – És végre Virágom is megjön a falu másik végéből – már onnan is látszott a tűz –, és tanácstalankodik, mit tegyen. – Megesik, hogy az ember lánya tanácstalankodik kicsit a megannyi, látványos eredményt ígérő alakformáló kezelés kavalkádjában. – Kijövök, még mindig ugyanazok és mellettük jó néhány további ember tanácstalankodik a megállóban. – Az egyik szomszéd vette észre, ahogy anya az ajtónál tanácstalankodik.

A tanácstalankodik igei állítmány néha több személy viselkedésére vonatkozik: A sorszámot kiadó automatához hozzáférni nem könnyű, néhány idősebb asszony tanácstalankodik körülötte. – Így fordulhat elő, hogy egy 6. szimfónia, úgy értem, egy Bruckner 6. után a közönség egy kicsit tanácstalankodik. Ez már a vége? – Ő már tudja, hogy hozzá jöttem, mert elsőre mindenki pont ugyanilyen eltévedt ábrázattal tanácstalankodik, aki Véghékhez igyekszik.

Előfordul, hogy állatról vagy gépről mondják, hogy tanácstalankodik: A folyó melletti réten egy őz rudli tanácstalankodik. Menjenek, vagy maradjanak. – Jól látszik, ahogy a madár tényleg leszáll az autópályára, majd ott tanácstalankodik egy darabig. – Ha kint van, benyávogja magát, ha bent van, akkor tanácstalankodik, s végül úgy dönt, hogy mégis kimenne; vagy mégse? – Tás népe már régen tanácstalankodik a vízparton, és aggodalmasan nézi Kelét, aki a másik két gólyával áll a parton, de feléjük se néz. (Fekete István: Kele) – Ha bezárom a taskokat és 5 perc múlva újra próbálom, megint tanácstalankodik a gép. – Mivel a házunk épp a két adó között található, a telefonom tanácstalankodik, hogy melyiket használja.