2022. július 2., szombat

Bemutatkoztak a jövő vállalkozói

Nyílt nap a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában

Ötletes elnevezésű bankintézetek, sportfelszerelések diszkontüzlete, ifjúsági munka közvetítése, 3D nyomtatás és még hasonló vállalkozások – ha ezek a valóságban is léteznének, minden bizonnyal fellendítenék Zenta gazdaságát. Egyelőre viszont csak a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanulóinak a fejéből pattantak ki, a virtuális vállalkozásoknak az oktatási intézmény nyílt napja alkalmából megrendezett versenye kedvéért, viszont annak alapján, ahogyan a legtöbb kiállítóhelyen a fiatal tulajdonosok a cégüket bemutatták, elképzelhető, hogy a nem is annyira a távoli jövőben megvalósítják ötleteiket.

Zsíros Jankelić Anikó, a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi iskola igazgatónője napilapunknak nyilatkozva rámutatott, hogy a náluk tanuló diákoknak több vállalkozásfejlesztő tantárgyuk is van. A verseny során a diákok csapatokba tömörülve találják ki a vállalatuk nevét, profilját, az általa gyártott vagy forgalmazott termékeket, illetve az ezek népszerűsítéséhez szükséges reklámanyagokat, sőt még a termékek eladási stratégiáját is saját maguknak kell kiötleniük, ugyanakkor a kiállítás során az üzleti kommunikációjukat is ki kell dolgozniuk.

– A gyerekek nagyon élvezik az ilyen jellegű kihívásokat, és nagyon szívesen engedik szabadon a fantáziájukat – magyarázta az igazgatónő, aki hozzáfűzte, hogy az iskolájuk összes tanulója számára megszervezték a kiállítás meglátogatását, s minden tanulónak joga van szavazni arra, hogy melyik a leglátványosabb kiállítóhely, illetve melyik csapatnak az üzleti kommunikációja tetszett nekik a legjobban. A kiállításra a zentai általános iskolák diákjai is ellátogattak. Zsíros Jankelić Anikó ennek kapcsán kiemelte, hogy a nyílt napon az iskolájukat is népszerűsítették az általános iskolát júniusban befejező diákoknak, és kérdésünkre válaszolva elújságolta, hogy a következő tanévben is három elsős osztályt nyitnak: egy szerb és két magyar nyelvű tagozatot. A kereskedelmi szolgáltatás ügynöke szakot szerb és magyar nyelven is elindítják, illetve egy picit újítanak is, így magyar nyelven a következő tanévben nyitnak pénzforgalmi és számviteli technikus szakot is.

A nyílt napra Juhász Attila, a községi tanács oktatásért és művelődésért felelős tagja is ellátogatott, aki a virtuális vállalkozási kiállítás kapcsán elmondta, hogy Zenta Vajdaságban egy oktatási központ, és ebben a mikrorégióban fontos az a szerep, amit a község vállalt, ezért a fiataloknak látniuk kell, hogy idehaza is van tanulási, boldogulási és megélhetési lehetőség.

– A diákoknak lehetőségük van olyan szakot választani, amivel a jövőben saját városukban alapozhatják meg az életüket, az itthon maradásukat – hangsúlyozta, s hozzáfűzte, nagyon fontos, hogy környékbeli diákok is tudjanak erről a lehetőségről, ezért a zentai önkormányzat teljes mértékben támogatja azt, amikor a város területén lévő négy középiskola a saját szakjainak népszerűsítésére törekszik. Hozzátette, hogy az önkormányzat célja pedig az, hogy ezeket a szakokat ne csak szóban, illetve anyagi eszközökkel, hanem háttér-információkkal is támogassa.