2022. július 4., hétfő

Modern idők majálisa

A mai napig megmaradt bennem a gyerek- és fiatalkori május elsejék hangulata, emléke, annak ténye, hogy erre a napra is legalább akkora izgalommal tekintett mindenki a környezetemben, mint például a születésnapokra, hiszen a május elsejék is az összejövetelekről, barátkozásokról szóltak. Történt „valami”, ami nem az iskolához és a tanuláshoz volt kapcsolható, mégis jórészt ugyanazokkal töltöttük a napot, akikkel a tanulást is a padokban. A többi ünnepnaphoz ugyan csatlakozott az ajándékozásnak és ajándékszerzésnek is a varázsa, a majális viszont semmivel sem jelentett gyerekként kevesebbet, egy különös dátum volt az évben, amikor rengeteget lehetett játszani, kacagni, s valamiért még a szülők is toleránsabbak voltak ilyenkor. Emlékszem arra is, ahogyan az iskolában megtudtuk, mit kell csinálni ilyenkor, hogyan kell kis tábortüzet készíteni, pálcára szalonnát húzni és megsütni. Arra nem emlékszem, hogy elmagyarázták volna nekünk a munkásmozgalmak szerepét, az 1886-os chicagói szakszervezeti tüntetés jelentőségét, a kommunizmusban felnagyított ünnepnap hátterét és politikai jelentőségét, de ezért igazán nem lehet okolni a tanárokat, főleg úgy, hogy ilyen távlatban már az sem zárható ki, egyszerűen csak a gyermeki emlékezet törölte ki azonnal a számára teljesen irreleváns tényeket, és hagyta meg a lényeget, a szalonnasütést, erdőlátogatást, futkosást és egyéb örömteli pillanatokat.

Az idők során aztán a majális is átalakult lassan, a szalonnasütésnek álcázott játékból szalonnasütésnek álcázott bulik lettek, s szerencsére ez mára sem változott túl sokat, legfeljebb az módosult, hogy – amennyiben van lehetőség efféle találkozókra – nem azok a témák határozzák meg a társalgást, mint korábban, beköltöztek a diskurzusba a mindennapok, a munka, s minden, ami ezeknek a velejárója. Meg talán kissé nagyobb hangsúly van az evésen és iváson, mint korábban, amikor valóban csak az „ott lenni” érzés, elhatározás dominált.

(Ótos András archív felvétele)

Május elseje kapcsán elkerülhetetlen témának számítanak azok a jogok, amelyeket a munkások, igen, mi, valamennyien, kiharcoltunk magunknak az elmúlt évtizedekben. Tény, hogy ma már nem tizenkét órás a munkaidő, nem kell annyira tartani a leszámolástól, ha az ember elmondja a véleményét valamiről, ami a munkahelyét illeti, de azt korántsem jelenthetjük ki, hogy a foglalkoztatottak jogainak érvényesítése terén minden a legnagyobb rendben lenne. Ha ezt mondhatnánk, akkor sem dőlhetnénk hátra, mert a jogokat mindig lehet fejleszteni, összhangba hozni a jelenkorral, ahogyan manapság már egyes országok és vállalatok meg is teszik.

Elcsépelt gondolatnak számít, de ettől még igaz, hogy egy meglehetősen felgyorsult világban élünk, melyben a teljesítés, a megfelelés mindennél fontosabbnak tűnik, mindenekelőtt azok számára, akik nem szeretnének ugyanabban a pozícióban, bérezési kategóriában maradni életük végéig, s egyértelmű, hogy az ilyen emberek többségben vannak, amikor folyamatosan növekszenek egyrészt a kiadások, másrészt a jólétnek nevezett feltételrendszer alkotó összetevői is. Ez viszont azt eredményezi, hogy a nem hivatalos munkaidő egyre tovább tart, hogy a digitalizált világban nem fejezzük be a munkát akkor, amikor kilépünk a munkahelyről, sőt, be sem kell oda mindig lépnünk ahhoz, hogy akár egész napunkat a munka töltse ki. Erre ráeszmélve nem kevés olyan példát hallhattunk az elmúlt időszakban, hogy a munkanapok számának lefaragásával kísérleteznek a magasabb produktivitás érdekében, hiszen senkinek sem jó az, ha stresszes, kimerült embereket foglalkoztat öt vagy hat napon át, ahelyett, hogy kipihent emberek végeznék el a rájuk bízott munkát négy napon keresztül, sokkal aktívabb és sikeresebb hozzáállással. Hogy Szerbiában, országos szinten, mikor kezdenek majd el azon gondolkodni, hogy mi lenne a jobb a polgárnak és a munkáltatónak egyaránt, nehéz ebben a pillanatban megmondani, s nehéz is lesz egészen addig a pillanatig, amíg az a vélemény lesz túlsúlyban: örüljünk, ha van munkánk, s rendszeresen kézhez kapjuk az azért járó fizetséget is.

Pedig a majálisnak ma elsősorban abban lenne igazán társadalmi szerepe, ha már megmaradt világszerte ünnepnapnak, hogy felhívja a figyelmet a modern kori kihívásokra, s arról fogalmazzon meg üzenetet, hogy az évtizedekkel, de akárcsak évekkel ezelőtt is kiharcolt munkásjogok kiváló eredménynek számítanak ugyan, örökös megoldásnak azonban egyszerűen nem bizonyulhatnak, ahogyan egy régi építményt, e felépítményt is tatarozni és fejleszteni kell.

Hogyan készül a majálisra?

Ahogyan mindig, most is itthoni sütögetést tervezünk – 35%

Az a legfontosabb, hogy a természetben lehessünk – 14%

Szeretnénk elutazni valahova, valamilyen szép helyre – 8%

Megpróbáljuk feleleveníteni a májusfaállítás szokását – 3%

Nem készülünk rá, nem szoktuk megünnepelni a majálist 40%