2024. április 19., péntek

Négy tagozat szeptembertől

Az Óbecsei Gimnáziumban 110 tanuló kezdheti meg a következő tanévet

Az Óbecsei Gimnáziumban szeptemberben négy tagozat nyílik és összesen 110 tanuló kezdheti meg középiskolai tanulmányait ebben az oktatási intézményben. A magyar ajkú diákok ezúttal is az általános tagozatra iratkozhatnak, míg a szerb ajkú tanulók a természeti-matematikai és a társadalmi-nyelvi szakirányok, illetve a sporttagozat közül választhatnak.

– Ahogyan az előző évben is, az idén is lehetőségünk lesz a sporttagozat megnyitására, amelyre a sport területén kimagasló teljesítményt nyújtó diákok jelentkezhetnek. Tavaly tizenöt tanuló iratkozott erre a szakra, reményeink szerint az idén mind a húsz szabad hely betelik majd, ugyanis ennyit engedélyez az illetékes minisztérium. Szeretném kiemelni, hogy a minisztérium részéről elismert iskola vagyunk, amely megérdemli, hogy sporttagozatot nyisson. Azt is hozzá kell tennem, hogy Vajdaságban mindössze öt-hat, Óbecsétől sokkal nagyobb városban van erre lehetőség. Ez a sporttagozat tehát nem csupán helyi, hanem regionális jellegű – mondta Miodrag Basarić, az Óbecsei Gimnázium igazgatója. Az igazgató hozzátette, hogy minden tanuló, aki elvégzi a gimnáziumot, jó alapokat kap a továbbtanuláshoz, legyen szó bármelyik felsőoktatási intézményről.

A sporttagozat egyik sajátossága, hogy a négy év alatt több mint 1100 órájuk van a diákoknak a sport tematikában. A tanulók a tanév közben megszervezett különféle versenyek ideje alatt a modern technológiáknak köszönhetően távoktatásban részesülnek. A sport és egészség tantárgyból, ami a többi gimnáziumi tagozat esetében választott tantárgyként van jelen, 539 órájuk lesz a diákoknak. Egy másik szaktantárgy a sport és edzés, amelyből a tanórák száma 576.
Az általános magyar tagozatra harminc diákot vesznek fel. Bővebb információt az Óbecsei Gimnázium honlapján találhatnak az érdeklődők.