2024. március 29., péntek

Egy vizsgaelőadás palicsi változata

Ma három előadást is megtekinthet a közönség a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján

Kedd este a Palicsi Színjátszó Grund lépett színpadra a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozóján Temerinben. A társulat előadásában Hajdú Tamás – Baráth Attila – Pámer Csilla – Mácsai Endre: Kreón, avagy ellenében a szélnek című drámájának színpadi változatát tekinthette meg a közönség Mezei Zoltán rendezésében. Az eredeti szöveget az újvidéki Művészeti Akadémia színművészeti szakának végzős hallgatói készítették 2011-ben. A vizsgaelőadás különböző forrásmunkákból született, különböző írók műveiből: Szophoklésztől kezdve Rejtő Jenőn és George Orwellon át Chris Carter X-aktájáig.

 – A palicsi színjátszók csapata egy fiatal, dinamikus és tehetséges csapat. Én ajánlottam nekik a darabot, amely arról szól, hogy a vezető, az uralkodó már uralkodása után hogyan számol el a tetteinek a következményeivel, a lelkiismeretével, valamint a lelkiismeret mennyire gyötri az embert. A görög mitológiában ott vannak az Erinnüszök, a bosszúállás istenei, akik megtalálják azt a személy, aki vétett, döntéseivel kárt okozott és bizonyos értelemben halálra gyötrik. Azt gondolom, a téma olyan erőket mozgat meg, amelyek szinte minden időben aktuálisak, így most is – mondta Mezei Zoltán, aki kiemelte, egy nagyon komplex csapatjáték volt, amíg elkészült a produkció.

A palicsiak játékát vastapssal jutalmazta a közönség. Az amatőr társulatok szemléjének utolsó napján, ma 16 órakor a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja (Muzslya) lép színpadra, akik Győry Domonkos A szivaros című produkcióját mutatják be. Ezt követően, 17.30-tól a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja előadásában a közönség megtekintheti Karinthy Frigyes A bűvös szék című komédiáját, az estet – 20 órától –  pedig a kupuszinai Sturcz József színjátszó csoport zárja Nóti Károly és Fényes Szabolcs Nyitott ablak című művéből készült produkciójával. A rendezvény szombaton ünnepélyes díjkiosztó gálával zárul, amely után 19 órától a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátékát, a nagysikerű Klamm háborúja című előadást tekintheti meg a közönség, a monodráma szereplője László Sándor. 

Az előadásokat a temerini színházteremben nézhetik meg az érdeklődők, a belépés minden produkcióra díjmentes.