2024. március 29., péntek

Elütöttek egy kerépárost Szenttamáson

Súlyos közlekedési baleset történt ma délután 14 óra tájban Szenttamáson a Szent Száva és a Karađorđe utcák kereszteződésénél. A balesetben egy kerékpáros nő sérült meg, akit azonnal kórházba szállítottak. A helyszínelés idején a Karađorđe utcát lezárták.

A helyszínen járva megtudtuk, a zombori rendszámtáblás Pegueot személygépkocsi a főúton, Szabadka felől érkezett, és a kereszteződésen a Karađorđe utcába fordulva Óbecse irányába tartott. Az első információk szerint a kerékpáros nő is arra igyekezett, de állítólag a járdáról kanyarodott az úttestre, így a személygépkocsi elütötte. A helyszínen azonban ezt senki nem erősítette meg.

A sérült kerékpárost az elsősegélynyújtást követően azonnal kórházba szállították (Fotó: Paraczky László felvétele)

A sérült kerékpárost az elsősegélynyújtást követően azonnal kórházba szállították (Fotó: Paraczky László felvétele)

A gépkocsi vezetője azt állítja, nem látta honnan kanyarodott elébe a kerékpáron közlekedő nő:

− Hirtelen megjelent előttem. Szerencsére nem hajtottam gyorsan, és remélem, hogy az asszonnyal minden rendben lesz – mondta a láthatólag sokkos állapotban lévő sofőr.

Az egyébként igen veszélyes útkereszteződés teljesen be van kamerázva, így a rendőrségnek nem lesz nehéz megállapítani, hogy pontosan mi történt.

Megkezdődtek a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, a városban többszörösen megnőtt a gépjárműforgalom, ezért a rendőrség fokozott óvatosságra inti a közlekedőket. A figyelmeztetés egyaránt vonatkozik a gyalogosokra, a kerékpárosokra és a segédmotoros kerékpárosokra is.