2024. április 19., péntek

A munkának és a szakmunkának van jövője!

A Magyar Kormány igen jelentős eredményeket ért el a szakképzés fejlesztése terén

A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem, hangsúlyozta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a Hungexpón megrendezett eseményen mondott köszöntőjében úgy fogalmazott: a nemzeti erők soha nem látott mértékű támogatással nyerték meg a parlamenti választást három hete, és a választók igent mondtak arra is, amit az elmúlt 12 évben a szakképzésben elért a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt. Felidézte: az elmúlt időszakban kiterjesztették a duális képzést, életszerűbbé tették a képzési formákat, létrehozták a szakképzési centrumokat és a szakmunkás hallgatók ösztöndíjrendszerét, valamint komoly lépéseket tettek a digitalizáció irányába is, a kormány pedig ingyenesen biztosítja az első két szakma vagy szakképesítés megszerzését.
Mindezeknek köszönhetően mára 250 ezren tanulnak szakképzésben Magyarországon, egyre nagyobb a kereslet a képzett szakmunkásokra, a vállalkozói pálya is egyre népszerűbb és egyre jövedelmezőbb, mondta a kormányfő, aki emlékeztetett: már nyolcadik alkalommal lehet jelen ezen a rendezvényen, és a résztvevőket mindig is arra biztatta, higgyenek abban, hogy a munkának és különösen a szakmunkának van jövője Magyarországon.
Két jó tanács összefoglalja, miért érdemes szakmát tanulni: amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni, és ha jó vagy valamiben, akkor kérd meg az árát, fogalmazott Orbán Viktor, aki úgy értékelt: az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd.
Felhívta a figyelmet arra: bár igazságtalannak tűnhet, hogy még alig ocsúdtunk fel a koronavírus-járványból, máris itt a szomszédban dúló háború, ám – ahogyan fogalmazott – a körülmények okolása helyett inkább erősítsük meg magunkat abban, hogy akinek tudása van, akinek szakmája van, és akinek kellő bátorsága van, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem.
„Ha jól csináljuk a dolgunkat, akkor megerősödve kerülhetünk ki ebből a bajból is, és tehetünk egy méretes lépést előre, nem pedig hátra” – mondta a kormányfő arra biztatva a pályaválasztó fiatalokat, hogy válasszanak maguknak szakmát, majd hozzátette, Magyarország az a hely, ahol érdemes élni és érdemes dolgozni.
A kormányfő a fiataloknak azt üzente, új gyárak, telephelyek, új termelési központok nőttek ki a földből, és mindannyian az ő munkájukra számítanak, szögezte le, hozzátéve, a kormány adókedvezményt biztosít a pályakezdő fiataloknak és azoknak a cégeknek is, amelyek alkalmazzák őket, támogatja a családalapítást és az otthonteremtést, valamint a házépítést és -felújítást is.
Mint mondta, az, aki ma Magyarországon a munkájából szeretne megélni, annak lesz munkája, lesz otthona, és biztonságos környezetben nevelheti fel a gyerekeit a világ legszebb országában. „Nem fogtok ennél jobb ajánlatot kapni egyetlen más országból sem” – fogalmazott a miniszterelnök, aki a pedagógusoknak azt mondta, a sok fontos és hangzatos eredmény a munkájuk nélkül nem jöhetett volna létre. A magyar szakmunkások hazai és nemzetközi eredményei tanúskodnak róla, milyen kiváló oktatók és pedagógusok dolgoznak a magyar szakképzési rendszerben, vélekedett, hozzátéve, köszönet illeti őket az áldozatos munkájukért.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, április 25-e és 27-e között rendezi a XV. Szakma Sztár Fesztivált, amely a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Nemzeti döntőjének színhelye.