2022. június 28., kedd

Đoković serleg nélkül maradt

Novak Đoković pályafutása 124. döntőjét vívta vasárnap a belgrádi 250-es tornán, és 38. vereségét szenvedte el. A tegnap már 367 hete világelső tehát serleg nélkül maradt a saját tornáján, a trófeát pedig az orosz Andrej Rubljov vehette át, ami idei 3., összesen 11. ATP-titulusa.

Novak a héten negyedszer is elveszítette az első játszmát, majd a másodikat rövidítésben nyerte meg, azután pedig teljesen erőtlen maradt, hasonlóan, mint Monte-Carlóban a Davidovich elleni mérkőzésen.

A hét ünnepeltje a spanyol Carlos Alcaraz, aki Barcelona bajnoka lett, ami pályafutása negyedik trófeája. A 18 éves spanyol ezzel bejutott a tíz legjobb közét, és a nyílt korszak huszadik teniszezője, aki ezt a helyezést 20. születésnapja előtt érte el. Mérföldkőhöz jutott a magyar Piros Zsombor is, aki a spliti challenger döntőjével bejutott a legjobb 200 közé, ám a következő héten Ostravában nem játszik, mint ahogyan a magyar ajkúak közül Fucsovics Münchent, Györe pedig Estorilt mondta le.

Münchenben óriási meglepetésre táblára jutott a 18 éves és a ranglistán 769. szerb Marko Topo, aki a selejtezőben verte a svájci Laaksonent és a szlovák Gombost.

Ami a nőket illeti, a világelső lengyel Iga Świątek zsinórban 23 győzelemnél tart, és nyert Stuttgartban is, ami a 7. WTA-trófeája, míg Isztambulban az orosz Anasztaszija Potapova diadalmaskodott, és először nyert WTA-serleget.

Andrej Rubljov a belgrádi serleggel (Fotó: ATP Tour)
Andrej Rubljov a belgrádi serleggel (Fotó: ATP Tour)

BELGRÁD. – Az ATP-torna negyeddöntőjében: Rubljov–Daniel 6:3, 6:3. Elődöntő: Đoković–Hacsanov 4:6, 6:1, 6:2, Rubljov–Fognini 6:2, 6:2. Döntő: Rubljov–Đoković 6:4, 6:7, 6:0.
BARCELONA. – Az ATP-torna nyolcaddöntőjében: Norrie–Fucsovics 7:5, 6:7, 6:4, Cicipasz–Dimitrov 6:1, 6:4, Ruud–Ruusuvuori 6:2, 6:2, Auger-Aliassime–Tiafoe 7:5, 6:4, Alcaraz–Munar 6:3, 6:3. Negyeddöntő: Alcaraz–Cicipasz 6:4, 5:7, 6:2, Carreno–Ruud 4:6, 7:6, 6:3. Elődöntő: Alcaraz–De Minaur 6:7, 7:6, 6:4, Carreno–Schwartzman 6:3, 6:4. Döntő: Alcaraz–Carreno 6:3, 6:2.
STUTTGART. – A WTA-torna negyeddöntőjében: Świątek–Raducanu 6:4, 6:4, Badosa–Jabeur 7:6, 1:6, 6:3, Szabalenka–Kontaveit 6:4, 3:6, 6:1. Elődöntő: Świątek–Szamszonova 6:7, 6:4, 7:5, Szabalenka–Badosa 7:6, 6:4. Döntő: Świątek–Szabalenka 6:2, 6:2.
ISZTAMBUL. – A WTA-torna negyeddöntőjében: Kudermetova–Bondár 7:6, 7:6, Putinceva–Tomljanović 5:7, 6:2, 6:4. Elődöntő: Kudermetova–Cirstea 6:3, 6:3, Potapova–Putinceva 2:6, 6:2, 6:2. Döntő: Potapova–Kudermetova 6:3, 6:1.
SPLIT. – A challenger 2. fordulójában: Piros–Bašić 6:3, 6:4. Negyeddöntő: Valkusz–Nardi 6:4, 7:6, Piros–Sevcsenko 7:6, 6:2. Elődöntő: Piros–Valkusz 6:4, 6:2. Döntő: O’Connell–Piros 6:3, 2:0 – feladás.
CHIASSO. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Waltert–Jani 6:2, 7:6.