2022. július 1., péntek

Lelkiismeretes munkával a közösségért

Csíkos Dániel érdemelte ki a VMÚE pályakezdő újságíródíjának járó díjat

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az Év Pályakezdő Újságírója díjat az idei évben két fiatalnak ítélte, az egyik kitüntetett pedig Csíkos Dániel, a Vajdasági RTV szerkesztő-műsorvezetője és a Tordai Újság főszerkesztője lett. A kis bánáti falucskából, Tordáról származó, mindig mosolygós és életvidám fiatalember a Vajdasági RTV egyik közismert arca. Szerteágazó tevékenységét, munkáját bevallása szerint igyekszik mindig pontosan, lelkiismeretesen és jókedvvel végezni.

Lendületesen indult a fiatal újságíró pályája (Fotó: Gergely Árpád felvétele)
Lendületesen indult a fiatal újságíró pályája (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Mikor döntöttél úgy, hogy az újságírói pályára lépsz?
– Igazából nem terveztem, hogy a média világában helyezkedem el. Színészi pályára készültem, de mivel a középiskola befejezésének évében nem nyílt magyar nyelven színészosztály az újvidéki Művészeti Akadémián, felvételiztem a Magyar Tanszékre. Általános iskolás korom óta szavalóversenyekre jártam, később a gimnáziumi évek alatt Nagybecskereken amatőr színjátszóként is kipróbáltam magam, majd – már az egyetem első évfolyama alatt – a Színes Szilánkok Diákszínpad tagja lettem. Valami megváltozott, úgy gondoltam, hogy talán nekem a színpadból ennyi elég is, ezért úgy döntöttem, hogy mégsem hagyom ott a Tanszéket. Folytattam a diákszínpadon a munkát. Élveztem. Nagyon értékes előadásokat készítettünk a csapattal. S talán épp ennek köszönhetem azt, hogy a második évfolyam végén az egyik ismerősöm, aki a Vajdasági RTV munkatársa volt, felkeresett, hogy talpraesett fiatalokra van szüksége a magyar szerkesztőségnek, miért ne próbálnám meg? Hirtelen nem tudtam dönteni. Gondolkodási időt kértem, hiszen azt sem tudtam, miből áll a televíziózás, mit takar az újságírás mint szakma. Mégis úgy döntöttem, hogy belevágok. Rövid gyakornoki idő után aláírtam az első szerződésem és mostanra már lassan öt éve vagyok a magyar szerkesztőség tagja. A Híradó munkatársaként napi közéleti, politikai témákról készítek riportokat, a tartományi képviselőházból tudósítok. Emellett a F-esztelen című ifjúsági műsor szerkesztője vagyok. Érdekes és változatos a munkám. Szoktam mondani, hogy egyik nap egy fesztiválról, másnap már a költségvetésről tudósítom a nézőket.

Volt aki támogatott, és egyengette az utadat?
– A család és a barátok mellett a kollégák. És az egyengetés a mai napig is tart, kikérem mások véleményét, egy-egy fontosabb feladat előtt szeretem átbeszélni a dolgokat azokkal, akiknek adok a véleményére. Sokat köszönhetek a tordaiaknak is, az egykori osztályfőnökömnek, vele a mai napig nagyon jó barátságot ápolok. Jólesik, amikor hazamegyek Tordára és megállítanak az utcán, megkérdezik, hogy vagyok és örömmel mondják, láttak a tévében, büszkék rám. Feltölt. Ezért vállaltam el a Tordai Újság szerkesztését is, hiszen annyit adtak nekem, megpróbálom ezt most viszonozni nekik.

Milyen nehézségekkel és kihívásokkal kellett szembesülnöd eddigi pályád során?
– Voltak olyan területek, amikben előtte egyáltalán nem voltam jártas. Korábban soha sem foglalkoztatott például a politika. Mielőtt elkezdtem volna dolgozni, csak felszínesen tájékozódtam, elolvastam az engem érintő cikkeket, híreket, de nem ástam bele magam igazán. Később – amikor már a TV munkatársa lettem – rájöttem, hogy engem egyre inkább érdekelnek ezek a dolgok, így egyre többet olvasok ilyen cikkeket, keresem az összefüggéseket, kutatok a háttér után.

Mi fogott meg a televíziózás világában?
– Pont a változatosság. Az, hogy a feladat nem köt egy irodához, hanem terepi munkát igényel, így rengeteg, számomra új emberrel ismerkedhetek meg, tapasztalhatok meg olyan körülményeket, amikre talán – ha más munkám lenne – nem lenne alkalmam. Egy kicsit „mindenbe is" belekóstolhatok, ha fogalmazhatok így.

A VMÚE díja új lökést adhat, hogy még nagyobb lendülettel vágj bele az újabb feladatokba?
– Jólesik, hogy a szerkesztőség, a munkatársaim jelöltek a díjra. Úgy gondolják, hogy jól végzem a munkám, jó velem dolgozni, s ez boldogsággal tölt el. Természetesen, örülök, hogy a VMÚE elnöksége megerősítette a véleményüket. Úgy hiszem, eddig is lelkiismeretesen, jókedvvel, a tőlem telhető legjobban próbáltam a munkámat végezni, s így teszek ezután is. Ez egy léc, amit ezután is meg kell ugornom.

A pályád során melyik volt a legemlékezetesebb dolog, amire szívesen emlékezel?
– Nálunk, a tévében rögtön a mély vízbe dobják az embert, egy kicsit magára, és a kollégáira van utalva. Az esetemben is így történt, rögtön az első hónapokban elküldtek, hogy élőben jelentkezzek be a Híradóba, s ezt utólag már nem is bánom. Minden egyes élő kapcsolásomra szívesen emlékezem vissza. Nem könnyű azt a másfél-két percnek tűnő bejelentkezést végigcsinálni, hiszen a munka nem csak abból a másfél-két percből áll, amit a néző lát. Egy-egy ilyen alkalommal történnek érdekes dolgok, soha sem tudja a tudósító, mikor sétál be valaki a képbe, mikor szakad meg a jel, vagy mikor kell valamit rögtönözni, mindezt úgy, hogy a néző ebből semmit se észleljen. Nagyon ott kell lenni fejben.

Tóth Lívia, a VMÚE elnökségének tagja átadja a díjat (Fotó: Gergely Árpád felvétele)
Tóth Lívia, a VMÚE elnökségének tagja átadja a díjat (Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Voltak hibák is, amikből később tanultál?
– Persze, s a hibákból tanultam meg azt, hogy nem végezhetek felszínes munkát. Minden egyes információnak, amit leírok, elmondok, beolvasok, utána kell néznem, meg kell győződnöm arról, hogy az helyes, valós.

Milyen jövőbeni terveid vannak?
– A munkám miatt kicsit háttérbe szorult az egyetem, de szeretnék a közeljövőben lediplomálni. Az ifjúsági műsor szerkesztőjeként úgy hiszem, komoly munka vár ránk, hiszen a fiatalok egyre kevesebbet néznek tévét, nagyon nehéz őket megszólítani. Próbálunk nyitni a közösségi média felé, a tartalmaink eddig is elérhetőek voltak az online térben, de még hangsúlyosabban közelebb szeretnénk férkőzni hozzájuk. Ezen dolgozunk most.