2022. július 3., vasárnap

A piacon

A hét közepén kimentem a szabadkai ócskapiacra, ami sokak szerint az ország legnagyobb bolhapiaca. Régen nem jártam itt, legutóbb is csak a bejáratig mentem, megvettem a kutyatápot és már fordultam is ki. Most meglepetve látom, hogy dél körül alig lézeng néhány vásárló az áruval tömött csarnokokban.

Szóba elegyedek néhány eladóval. Azt mondják, nincs vásárló, mert az embereknek nincs pénze, meg hát itt vannak a nagyáruházak, bevásárlóközpontok, amelyek úgymond elcsábították a vásárlóikat. Hétvégente még csak vannak a piacon, jönnek a magyarországi kuncsaftok. Az is szóba kerül, hogy még mindig nem heverték ki a világjárvány okozta veszteséget. A piac is pangott, bevételük nem volt és most sincs akkora, hogy egyenesbe tudnának jönni.

A szabadkai bolhapiacból az egyik árus szerint harmincezren élnek. Vannak itt középkorú, meg idősebb eladók is. Emlékszem, a nagy felmondások, üzembezárások és iskolareform idején sokan itt találtak maguknak menedéket, jóllehet egyáltalán nem könnyű ez a munka. Ráadásul most itt is megszorítások elé néznek.

Néhány évvel ezelőtt már rákényszerítették a viszonteladókat, hogy kiváltsák a vállalkozói engedélyüket, és ez azt is jelenti, hogy a bejegyzett vállalkozó adót is fizet. Mint mondják, akinek nincs regisztrált vállalkozása, az nem is bérelhet asztalt. Ezért nem értik, hogy mi szükség van most a pénztárgépekre, hiszen ők fizetnek adót, átalány adót, fizetik a járulékokat is, tehát az állam felé eleget tesznek a kötelezettségeiknek.

Amint elkezdünk a pénztárgépekről beszélgetni, pillanatok alatt a tetőfokára hág a hangulat. Sok-sok érzelemmel arról beszélnek, vajon az ügyvédeknek miért nem kell számlát adni? Mintha nem lehetne pontosan meghatározni, hogy mennyi a szerződéskötés, a tanácsadás, vagy a helyszíni megbeszélés tarifája. Azt is le lehet számlázni, akárcsak a pulóvert vagy a zoknit. Csakhamar arról kezdenek beszélni, hogy ha kijön a mosógépszerelő, az is megfizetteti a kiszállási díjat, így az ügyvédek is adhatnának számlát a terepi megbeszélésekre is. Ugyanis ezzel védekeznek sokan, hogy az ügyvéd nem tudja terepre vinni a pénztárgépét.

Egyikük megjegyzi, ő még szegény ügyvédet nem látott. Akiket ő ismer, drága autókkal járnak és bőrgarnitúra van az irodájukban. Miközben mondja, az egyik vehemens árus sokatmondóan ingatja a fejét, s hozzáteszi, az állam fél az ügyvédektől, azért engedi meg nekik, hogy ne használjanak pénztárgépet. A másikuk a taxisokat hozza fel. A taxis egy konkrét távon szállítja utasait, semmilyen ismeretlen tényező nincs a szolgáltatásában. Miért maradnak ők ki a pénztárgépek kötelező használói közül? Kérdezik tőlem is, meg csak úgy maguktól.

Csak úgy ömlik belőlük a panasz. Azt állítják, egészen egyszerűen lehetetlen olyan körülmények között használni a pénztárgépet, ahogyan ők dolgoznak. Egyikük arról mesél, hogy ha lenne pénztárgép, akkor héttől kettőig köteles lenne dolgozni. Ha nem kapcsolja be a megadott időben a pénztárgépet, az már ok arra, hogy megbüntesse a felügyelő. Télen, a mínuszok idején a gépek nem működnek, egyszerűen nem tűrik a hideget, mondják. S arról is beszélni kezdenek, hogy a pénztárgépek bevezetésével elveszne a piacnak az a jellege, ami igazán piaccá teszi: nem lehet majd alkudni. Naponta nem cserélhetik le az árcédulát a szoknyákon, kabátokon, fürdőruhákon ... A vásárlók meg tudják, ha piac, akkor lehet alkudni, s sokan élnek is ezzel a lehetőséggel.

A legelkeseredettebbek kerek perec kimondják, a hatalomnak az a célja, hogy a piacok bezárjanak. Pedig a nagy bevásárlóközpontok a középréteg alján elhelyezkedő vásárlókat tudták csak elhódítani tőlük. A legszegényebbek még most is hozzájuk járnak, és Magyarországról sem a gazdagok érkeznek a szabadkai ócskapiacra, hanem a kispénzűek. Így vígan megélhetnének ők is, ahogy tudnak, meg a nagy áruházak is.

A kormány célja az adórendszer korszerűsítése és a szürkegazdaság minél nagyobb mértékű felszámolása, mondom érvként. Szavaim, mint a szikra, hullottak a képzeletbeli gyutacsra és ismét heves érvelés kezdődött: ha fel akarják számolni a szürkegazdaságot, akkor miért hagyták ebből ki a fogorvosokat? Mintha nem lenne meghatározható, hogy egy fogorvos milyen munkát végez, és az mennyibe kerül. Soha senki nem kapott még pénztárgépes számlát a fogorvosnál – érvelnek. Csak őket, a kisvállalkozókat kötelezik, panaszolják.

Újra érvelni próbálok, hogy a kis üzletekben, ahol szintén ruhaneműt árulnak, ott kötelező a pénztárgép, akkor talán a piacon is jogosan követelik. Mint mondják, nekik nincs üzletük, az asztal bérleti díját fizetik, s az Szabadkán 11 000 és 16 000 dinár között mozog, ezenkívül a havi átalányadójuk 20 000 dinár körüli.
Háromszor tiltakoztak már a piaci árusok a fővárosban.

Legutóbb elérték, hogy fogadta őket a köztársasági elnök. Mint mondták, most bizakodóak, talán lesz valamilyen megoldás. De hogy konkrétan mit is szeretnének azon kívül, hogy ne legyen pénztárgép a piacon, azt nem igazán tudták elmondani. Egyfelől azt is szeretnék, ha nem most május elsejétől vezetnék be, hanem lenne egy kis átmeneti idő, másfelől meg hajlandóak több adót is fizetni, ha kell az államkasszába, mondják, csak ne legyen árcédula a portékán.

Óvatosan megjegyzem, hogy tavaly november óta tart a felkészülés a pénztárgépek bevezetésre, s most már a finisben vagyunk, ez azért nem egy reális követelés, hogy újabb halasztást kérnek, de azt válaszolják, a tüntetés eredményeképpen ígéretet kaptak, hogy hamarosan tárgyalnak majd ismét a minisztérium képviselőjével, esetleg a köztársasági elnökkel, és bizakodóak. Úgy érzik, a legutóbbi tiltakozáson az országos fellépésükkel bizonyították, hogy szervezettek és közös az akaratuk. Egy hónappal ezelőtt 16 ezren írták alá a pénztárgépek elleni petíciót, amit átnyújtottak az illetékeseknek, de válasz ezidáig nem érkezett rá.