2024. április 20., szombat

Több mint négyezer ukrán menekült érkezett szombaton Magyarországra

Magyarország területére szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 4136 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5057-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap.

A beléptetettek közül a rendőrség 531 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

Közölték azt is, hogy az ukrajnai háború elől szombaton 539 ember, köztük 249 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A különvonatokkal Kőbánya felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK csarnokba.

Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 14 ember, köztük 9 gyermek elhelyezését és odaszállítását az együttműködő hatóságok oldották meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőr képzésben résztvevőkkel Kőbánya felső vasútállomáson és a BOK csarnokban segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.