2024. március 29., péntek

Rendezett tópart várja a kirándulókat

Felújítják a mólókat Topolyán – Júniusban motorostalálkozó és zenei fesztivál is lesz

Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy amikor kedvezően alakul az időjárás, egyesek már a május elsejei ünnepek idején megmártóznak a tiszta vizű tározóban Topolyán. Nem jellemző ugyan a majálisozást fürdőzéssel összekötni, de a tópart rendszerint benépesül. A legtöbben csak élvezik a természet közelségét, kirándulnak, egész napot vagy néhány órát töltenek a szabadban.

A topolyai önkormányzat kiemelt területként tekint az idegenforgalomra. A tónak komoly vonzereje van ilyen szempontból is. Az idényre készülve ebben az évben is felújították a Topolyai-tó mólóit. Az egész strandszakaszt és a parkolót is rendezik. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere elmondta, hogy minden korosztály számára szeretnék vonzóvá tenni idegenforgalmi szempontból is az egész község területét. Azon belül pedig kiemelt szerepet szánnak természetesen a tónak. A mólók és a strandrész rendezésére 4,8 millió dinárt irányoztak elő a költségvetésben. A strandolásra előirányzott részen a közelmúltban két mólót teljesen újjáépítettek, egyet pedig felújítottak. Rendezett környezet várja a kirándulókat, a majálisozókat, majd pedig a fürdőzőket is. Rendezvényekből sem lesz majd hiány. Idén első ízben szervezik meg a Lake Fest elnevezésű könnyűzenei fesztivált, melynek mintegy negyven fellépője lesz. Előtte azonban motorostalálkozó helyszínéül is szolgál majd a tópart. Június 17–19. között szervezik meg a motorostalálkozót a strandon, majd június 23–26. között a Lake Fest zenei fesztivált a félszigeten, a topolyai önkormányzat támogatásával. A Lake Festre kedvezményesen, 3000 dináros áron vásárolható meg a bérlet a Művelődési Házban munkanapokon 8 és 14 óra között. A kedvezményes ár május 15-ig van érvényben. A helyszínen a bérlet 4000 dinárért lesz majd megvásárolható. A polgármester elmondta, hogy a rendezvények idejére a tervek szerint sátorozási lehetőséget is biztosítanak majd. A tóparton épülő autóskemping területén vizesblokkot hoztak létre, a kempingezésre kialakított területen áramot is biztosítanak a sátorozóknak.

A strandon a partot folyami kaviccsal töltötték fel. A parkolót zúzott kővel tették alkalmassá a használatra. A polgármester elmondta, hogy a közterületek és a zöld felületek karbantartását ebben az évben is részben a közmunkaprogram keretében szeretnék megoldani. A községi költségvetésben 10,7 millió dinárt irányoztak elő a közmunkaprogram megvalósítására. A Komgrad Közvállalaton, valamint az Aquatop Kft.-n keresztül 16 személyt alkalmaznak meghatározott időre. Olyan személyekről van szó idén is, akik a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában eddig munkanélküliként szerepeltek.

A horgászengedélyek továbbra is kiválhatóak a sporthorgász-egyesület Tito marsall utcai irodájában. Az éves engedély 5000 dinár, az egy hétre érvényes pedig 2000 dinárba kerül. Napi engedély az ellenőröktől is kiválható 1000 dináros áron.