2024. március 28., csütörtök

Játék és közösségépítés

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozóját a temerini Jáccunk Trupp színtársulat előadása nyitotta meg

Temerinben csütörtökön este megkezdődött a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozója, a műkedvelő társulatok seregszemléje és nemes versengése. A találkozót minden évben más-más vajdasági településen rendezik meg, így megmozgatva a kistelepülések közösségét, bevonva azokat a szervezésbe, valamint a közönség soraiba. Bár az utóbbi években a temeriniek rendszeres visszatérői voltak a találkozónak, a rendezvény először látogatott el a dél-bácskai településre, hogy ünnepelhessék a színházat, az életet, a játék és a kockázat örömét, valamint a több mint egy évszázados múlttal rendelkező temerini műkedvelő színjátszást. A szemlét idén Garay Béla rendező, színész, társulatalapító, közösségszervező születésének 125. évfordulója jegyében szervezik meg.

Kiállítás a temerini színjátszás gazdag múltjáról (Ótos András felvételei)

Kiállítás a temerini színjátszás gazdag múltjáról (Ótos András felvételei)

A rendezvénysorozat kiállításmegnyitóval kezdődött, mely keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek a temerini amatőr színjátszás különböző időszakaiba. Az ünnepi megnyitón Varga Flórián, a temerini Magyar Művelődési Egyesület elnöke kiemelte, szeretnék, ha az idei szemle is hozzájárulna a vajdasági magyar amatőr színjátszás megtartásához és fejlődéséhez, a magyar nyelv ápolásához és a közösség erősítéséhez.

– A színjátszó szemle házigazdájának lenni megtiszteltetés és egyben hatalmas feladat is, de biztos vagyok abban, hogy a mostani találkozó lendületet ad az egyesületnek a további közösségépítő és színvonalas munkához – mondta Varga Flórián.

Telt ház a nyitóesten

Telt ház a nyitóesten

A Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság minden évben támogatja az esemény szervezését.

– Alkotni és előadni egy olyan folyamat, amely a színpadon állandó változással jár, ettől szép a színház. A színészet a kultúra forrása, amely olykor csillapítja a nézők művészet iránti szomját, olykor pedig szomjúhozni hagyja a további színházi élményekre. A színház megnevettet, megríkat, minden előadás és alakítás érzelmeket vált ki. Nagy köszönettel tartozunk annak a több száz lelkes amatőr színjátszónak, akik minden évben új előadással készülnek. Ők ápolják a színházi hagyományokat, újabb és újabb arcukat mutatják meg, amiért hálásak lehetünk – fogalmazott ünnepi beszédében Kudlik Zoltán, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság segédtitkára, aki sikeres előadásokat kívánt a társulatoknak.

Sutus Áron, a Magyar Művelődési Szövetség elnöke a következőket nyilatkozta a rendezvény kapcsán:

– Nagy öröm, hogy Temerin elvállalta a szervezést, a házigazda szerepét. Egy ilyen szemlének közösségépítő, közösségfejlesztő szerepe van. Jó, hogy az amatőr társulatoknak évről évre lehetőségük van találkozni. Itt megnézhetik egymás produkcióit, a későbbiekben pedig fellépésre hívják az egyes társulatokat. Sajnos nem minden társulat tud elkészülni előadásával erre az időpontra, ennek ellenére bemutatóikra nagy szeretettel várnak mindannyiunkat – mondta Sutus Áron.

Éjjeli menedékhely, a házigazdák előadásában

Éjjeli menedékhely, a házigazdák előadásában

A megnyitót követően a helyi amatőr színjátszók léptek színpadra Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely című művéből készült előadásukkal, melyet László Sándor rendezett. A Találkozóra 10 társulat nevezett be. A következő napokban a közönség a szabadkai, az újvidéki, a zentai, a palicsi, a nagykikindai, a topolyai, a muzslyai, a tóbai és a kupuszinai (bácskertesi) színjátszó csoportok produkcióját tekintheti meg.

Előtérben a zsűri tagjai (balról jobbra): Brestyánszky Boros Rozi, Balázs Áron és Táborosi Margaréta

Előtérben a zsűri tagjai (balról jobbra): Brestyánszky Boros Rozi, Balázs Áron és Táborosi Margaréta

A színjátszó találkozó művészeti szakbizottságának tagjai idén Brestyánszki Boros Rozi drámaíró, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának dramaturgja, Táborosi Margaréta rendező, koreográfus, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, és Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanársegédje. Az előadások után ők értékelik a társulat munkáját, a kerekasztal-beszélgetés pedig minden érdeklődő számára nyitott.

A rendezvény április 30-án díjkiosztó ünnepséggel és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátékával, a nagysikerű Klamm háborúja című előadással zárul, a monodráma szereplője László Sándor. 

A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. A találkozó további díjai: Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; Közönség- és Diákzsűri-díj.

Vastapsot kapott a temerini Jáccunk Trupp előadása

Vastapsot kapott a temerini Jáccunk Trupp előadása

A szemle megnyitóján részt vett mások mellett Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Ternovácz István, Losoncz Dávid és dr. Vitkay-Kucsera Ágota, az MNT képviselői, Mladen Zec, Temerin község polgármestere, Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke, Ökrész Rozália, a Magyar Szó igazgatónője, Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója, valamint Kiss Tóth Erika és  Rancz Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alelnökei is.

A találkozó programja

Az előadásokat a temerini színházteremben tekinthetik meg az érdeklődők, a belépés minden produkcióra díjmentes. Pénteken 19 órától a szabadkai Népkör MMK Fabula Rasa Színjátszó Grund színre viszi a Vásott kölykök című előadását. Szombaton 19 órától az Újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad Tenger a lélekben című előadását tekintheti meg a közönség. Hétfőn este 7 órától a Zentai Kamaraszínház diákszínjátszói mutatják be Raymond Queneau: Így történt című művéből készült előadást. Kedden 19 órától a Palicsi Színjátszó Grund előadásában Hajdú TamásBaráth AttilaPámer CsillaMácsai Endre: Kreón, avagy ellenében a szélnek című drámájának színpadi változatát nézhetik meg. Szerdán 18 órától a nagykikindai József Attila Színtársulat Fernando Arrabal: Tábori piknik című művét mutatja be. Ezt követően, 20 órától  Moliére: A tudós nők című vígjátékát tekintheti meg a közönség a topolyai Mara Amatőr Színház előadásában. Csütörtökön 16 órai kezdettel a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület színjátszó csoportja (Muzslya) bemutatja Győry Domonkos: A szivaros című produkcióját. Ezt követően,  17.30 órától a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja előadásában a közönség megtekintheti Karinthy Frigyes: A bűvös szék című komédiáját, az estet – 20 órától –  pedig a kupuszinai Sturcz József színjátszó csoport zárja Nóti Károly és Fényes Szabolcs: Nyitott ablak című művéből készült produkciójával.