2024. március 29., péntek

Moszkva szerint a második fázis célja a Donyec-medence és Dél-Ukrajna ellenőrzése

Az orosz hadseregnek a „különleges hadművelet" második szakaszában teljes ellenőrzése alá kell vonnia a Donyec-medencét és Dél-Ukrajnát – jelentette ki Rusztam Minnyekajev vezérőrnagy, az orosz központi katonai körzet megbízott parancsnokhelyettese szerdán, a Szverdlovszk megyei hadiipari szövetség éves ülésén.

„A különleges művelet második szakaszának kezdete óta, amely most kezdődött, szó szerint két nappal ezelőtt, az orosz hadsereg egyik feladata, hogy megvalósítsa a teljes ellenőrzést a Donyec-medence és Dél-Ukrajna felett" – mondta Minnyekajev a jekatyerinburgi tanácskozáson.

A tábornok, aki az első hivatalos személy orosz részről, aki nyilvánosan megnevezte az invázió második fázisának céljait, elmondta, hogy a Donyec-medence feletti ellenőrzés szárazföldi folyosót nyit a Krím felé, és érinti az ukrán hadsereg létfontosságú létesítményeit, valamint az ukrán agrár- és kohászati export jó részét megvalósító Fekete-tengeri kikötőket.

A Dél-Ukrajna feletti ellenőrzés kijáratot biztosítana az orosz fegyveres erők számára a moldovai Dnyeszter-mentéhez, ahol szerinte „az oroszajkú lakosság elnyomására utaló jelek mutatkoznak".

„Úgy tűnik, most az egész világ ellen harcolunk, csakúgy mint a nagy honvédő háborúban, amikor egész Európa, az egész világ ellenünk volt. És ez most is így van, ők soha nem szerették Oroszországot" – hangoztatta a tábornok.

Minnyekajev szerint az orosz hadsereg technikai fölénye az ukrán fegyveres erők fölött a szárazföldön, a tengeren és a légtérben is nyilvánvaló.

„Az orosz fegyveres erők nem szenvednek veszteségeket a csapások végrehajtása során. Ez gyilkolja mindennél jobban az ukrán fegyveres erők harci morálját" – mondta a tábornok, aki szerint a „különleges hadműveletet" sikeresen el kell vinni „a logikus végkifejletig". Ígéretet tett az összes kitűzött feladat elvégzésére.

„Nem mi kezdtük ezt a háborút, de mi fogjuk befejezni" – mondta Minnyekajev.