2024. április 19., péntek

Olvassa holnapi számunkban!

A Tisza Automotive 2014 óta Zenta egyik legnagyobb munkáltatójává nőtte ki magát, amely idővel az észak-bácskai város mellett Nagykikindán és Óbecsén is gyártóüzemet épített. A cég a termelés mellett egy olyan lokális szervezeti kultúra kiépítésére törekszik, amely keretében igyekszik interaktív kapcsolatot építeni a helyi közösségekkel és az őket körülvevő természettel. Tavaly, az év végén újra egy rangos autóipari elismerést érdemelt ki minőségi termékei előállításával. 2021-ben a Tisza Automotive – a Lear Corporationnal együtt – ismét kiérdemelte a Volvo minőségi-kiválósági (Volvo Quality Excellence) tanúsítványát. 

A VQE díjat 2011-ben vezette be a svéd autógyár a magas minőségű termékeket, szolgáltatást és partneri viszonyt nyújtó beszállítók elismeréseként – nyilatkozta napilapunknak Biacsi Endre termelési igazgató, aki elmondta azt is, hogy 9 kritériumnak kellett megfelelni legkevesebb 12 hónapon keresztül. Megtudtuk továbbá, hogy a Tisza Automotive vajdasági üzemeiben a két héttel ezelőtti adatok szerint 2267-en dolgoztak, ebből Zentán 714, Óbecsén 658, a nagykikindai, egyébként legnagyobb telephelyen pedig 895 dolgozó. 

A további részleteket keresse a Magyar Szó holnapi számának Hétvége mellékletében, illetve vasárnapi online kiadásunkban!