2024. március 29., péntek

„Súlyos árat fizettünk”

A holokauszt és Jasenovac áldozataira emlékeztek Belgrádban

Tegnap Belgrádban emlékeztek meg a holokauszt, a népirtás és a fasizmus áldozatairól, illetve ez alkalommal Aleksandar Vučić államfő leleplezte a Jasenovac koncentrációs tábor áldozatainak emlékére felállított emléktáblát a régi vásártéren. Belgrád városa a jasenovaci áldozatok emlékére a Száva folyó partját a Branko híd és a Gazella híd között, a folyó újbelgrádi oldalán róluk nevezte el, vagyis a Jasenovac-áldozatok partjává nyilvánította.

Aleksandar Vučić államfő a második világháború áldozataira emlékezve elmondta, a régi vásártér a Banjica tábor mellett az egyedüli munkatábor volt a második világháború idején Belgrád területén. Számos tragédia helyszíne volt ez, ahol a zsidók, a romák és a szerbek felet elkövetett bűncselekmények túlélői közül már csupán kevesen mesélhetnek. Belgrád és Szerbia súlyos árat fizetett azért, hogy a történelemben a jó oldalt választotta. Az államfő elmondta a történtekkel csak azzal tudunk szembeszegülni, ha az áldozatokra emlékezve folytatjuk az életünket.

– Ma a zemlini tábor 17 016 ártatlan áldozatának nevét és vezetéknevét ismerjük. Megdönthetetlen bizonyítékok és a túlélők vallomásai ellenére, nem tudjuk mi magunk sem elhinni, ami itt történt, mert minden úgy hangzik, mint egy rémálom, amelyből fel kell ébrednünk – mondta alkalmi beszédében Vučić, majd rámutatott, felébredni ebből a rémálomból nem lehet, mert az emlék itt vannak velünk. Hozzátette: – A vásártéri (Sajmište) táborban az auschwitzi szívtelenséget és személytelenséget és a gyilkolási vágy uralkodott, mint Jasenovacban, amely ma is az egyik legszörnyűbb kivégzőhelynek számít az egykori Jugoszláviában és Európában – mondta.

Hangsúlyozta, Szerbia a béke megőrzésére törekszik, fejlődést, építkezést kíván magának és másoknak ezekben a nehéz időkben, ami most Európát és az egész világot elérte.