2024. április 18., csütörtök

Mikor kezdik építeni a Lidlt?

Úgy tűnik, a Lidl malmai igencsak lassan őrölnek a zentai áruházuk felépítése kapcsán. Az Európa egyik vezető diszkontáruház-láncának érkezésével kapcsolatos híresztelések még tavaly év közepén lázba hozták a zentaiakat. Ekkor még azt csiripelték a tudálékos verebek, hogy tavaly év végére elkészül és kitárja kapuit az üzletlánc zentai áruháza. Az egykori autóbusz-állomást és a mellette lévő Mašinoremont épületeit időben le is bontották, a területet ki is takarították, de az építkezés nem kezdődött el. Ez év márciusának elején a multinacionális cég sajtóosztályától azt a hírt kaptuk, hogy a Zentára tervezett létesítményük tervein dolgoznak, nemrég pedig a fülünkbe jutott az az információ, hogy a Lidl a zentai közigazgatás illetékes osztályától kérelmezte és időben meg is kapta az építkezési engedélyt. A minap a Lidltől válasz érkezett azon kérdésünkre, hogy az építkezési engedély birtokában mikor tervezik elkezdeni az építkezést, illetve mikor várható a Lidl zentai áruházának a megnyitása. A multinacionális cég sajtóosztályáról az a szűkszavú válasz jött, hogy az elkövetkező hónapokban szándékozzák elkezdeni a zentai áruház felépítését, a megnyitásának az időpontjáról pedig időben tájékoztatják a zentaiakat.