2024. március 29., péntek

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozója kezdődik ma Temerinben

Ma kezdődik Temerinben a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVI. Találkozója. A rendezvénysorozatra április 21-e és 30-a között kerül sor. Szervezője ezúttal is a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint az idei évben a temerini Szirmai Károly MME.

Megközelítőleg kétszáz résztvevőt várnak a rendezvényre. Idén is tíz társulat versenyzik, de nem teljesen ugyanazok, mint például tavaly. A közönség a temerini, a szabadkai, az újvidéki, a zentai, a palicsi, a nagykikindai, a topolyai, a muzslyai, a tóbai és a kupuszinai (bácskertesi) színjátszó csoportok produkcióját láthatja.

A vendégeket, érdeklődőket a színházterembe (Petőfi Sándor utca 19.) várják 18 órakor, amikor a Lukijan Mušicki Művelődési Központ galériájában alkalmi kiállítást nyitnak meg a temerini amatőr színjátszás történetéből. Ezt követően 18.30 órakor következik a rendezvény ünnepélyes megnyitója, 19 órakor pedig a házigazdák, azaz a temerini színjátszók bemutatják Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely című előadásukat. A találkozó a jövő hét végén, április 30-án 18 órakor ünnepélyes díjkiosztó gálaműsorral zárul.

A közönség egy vendégelőadást is megtekinthet, László Sándor monodrámáját, a Mezei Kinga rendezésében készült Klamm háborúját, amelyet a szabadkai Népszínház Magyar Társulata emelt a repertoárjába.

Az előadások megtekintése díjmentes. A rendezvényt a www.vmmi.org és a https://www.facebook.com/vmaszt/ oldalakon is lehet majd kísérni.