2024. április 19., péntek

Az erőszak beszüntetésére szólították fel Izraelt és a palesztinokat

Izraeli és palesztin vezetőkkel tárgyalt Antony Blinken amerikai külügyminiszter, majd Panamába utazott, ahol szerdán kétoldalú megállapodást írt alá a két ország közötti bevándorlás kezelésének javításáról.

Az amerikai diplomácia vezetője a Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével és Jair Lapid izraeli külügyminiszterrel folytatott  külön-külön telefonbeszélgetése során hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a palesztinok és az izraeliek együttműködjenek az erőszak megszüntetése érdekében.

A telefonbeszélgetésekről az amerikai külügyminisztérium közleményben tájékoztatott.  
Blinken önmegtartóztatásra szólította fel a két tábort, valamint arra, hogy tartózkodjanak a feszültségek elmélyítésére alkalmas cselekedetektől és kijelentésektől, így például a kelet-jeruzsálemi Mecsetek terével kapcsolatban, amely az iszlám harmadik legszentebb helye, s egyszersmind Templomhegy néven a judaizmus egyik legszentebb helye is.
    

Blinken még hétfő este Ajmán Szafadi jordán külügyminiszterrel tárgyalt, hogy hangsúlyozza a Jordánia kezelésében, de Izrael ellenőrzése alatt lévő helyszín történelmi status quója megőrzésének fontosságát.
Jair Lapiddal folytatott telefonbeszélgetésén Blinken ismételten azt hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányzat rendíthetetlenül támogatja Izrael biztonságát és elítélte a Gázai övezetből Izrael ellen indított minapi rakétatámadásokat.
    

Az amerikai külügyminiszter a palesztin elnöknek újból megerősítette: az Egyesült Államok elkötelezett, hogy konkrét módon járuljon hozzá a palesztin nép életminőségének javulásához.
Blinken mindkét tárgyalóparterét felszólította a kétállami tárgyalásos megoldásra.
Az izraeli hadsereg kedden - három hónap óta először – légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet ellen, megtorlásul a palesztin területről kilőtt rakétákra.
    

Antony Blinken helyi idő szerint kedden este kétnapos látogatásra Panamába utazott, ahol találkozott Laurentino Cortizo államfővel. Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta a regionális együttműködés fontosságát „a biztonságos, rendezett és emberséges" bevándorlás biztosítása érdekében.
Szerdán Blinken és Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter húsz országbeli kollégáival tárgyalt Panamavárosban a bevándorlással kapcsolatos együttműködésről.
    

A konferencia szünetében az Egyesült Államok és Panama megállapodást írt alá az illegális bevándorlás kezelésének javításáról.
Blinken 2021 októberében hasonló céllal Kolumbiában járt.