2024. április 18., csütörtök

A svédek egyre nagyobb arányban támogatják a NATO-csatlakozást

A svédek egyre nagyobb arányban támogatják országuk NATO-csatlakozását – derült ki egy szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

Svédország és Finnország is azt fontolgatja, hogy az Ukrajna elleni orosz háború miatt véget vet a katonai semlegességnek, és benyújtja tagfelvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségnek.

Jelenleg a svédek 57 százaléka támogatja a NATO-tagságot – mutatott rá a Demoskop közvélemény-kutató intézet felmérése, amelyet az Aftonbladet című svéd napilap kérésére végeztek el.

Márciusban még csak 51 százalék volt ez az arány.

A csatlakozást ellenzők aránya 24-ről 21 százalékra, a bizonytalanok aránya pedig 25-ről 22 százalékra csökkent.

A márciusi közvélemény-kutatás volt az első, ahol úgy mérték, hogy a svédek többsége már támogatja a NATO-tagságot.

Svédország a napóleoni kor óta nem háborúzott, és az el nem kötelezettségre építette biztonságpolitikáját. Ugyanakkor az ukrajnai háború jelentős változásokhoz vezetett mind a politikai elit gondolkodásában, mind a közvéleményében. Finnországban ugyanez a helyzet, ott már a parlament is megkezdi a vitát a kérdésről.

A svéd kormány elhatározta, hogy május végéig felülvizsgálja biztonságpolitikáját, és az országot vezető szociáldemokraták belső vitát kezdeményeztek annak eldöntésére, hogy szükség van-e a régre visszanyúló NATO-ellenesség átgondolására.

A Demoskop 1177 embert kérdezett meg április 14-e és 19-e között. A felmérésből kiderült, hogy a Svéd Szociáldemokrata Párt szavazói között is nőtt a csatlakozást pártolók aránya, és jóval többen támogatták a NATO-tagságot, mint ahányan ellenezték.