2024. március 29., péntek

Brnabić: Szégyenteljes a Freedom House jelentése

A Freedom House értékelése, miszerint Szerbia maradt vissza a legjobban, míg Pristina lépett előre a leginkább, ez egyszerűen szégyenteljes – jelentette ki Ana Brnabić kormányfő, írja az N1 hírportál.

Elmondta, hogy mindenki, aki megérti a politikai körülményeket, az emberi jogokat, a sajtószabadságot és a jogállamiságot, az tudja, hogy mindez nem igaz.

– A tavalyi év végén befejeztük a közvitát és lezártuk az alkotmánymódosítás folyamatát. Ezt követően január 16-án egy sikeres népszavazást tartottunk, ami az ország történelmében először biztosítja az ügyészségek és a bíróságok teljeskörű függetlenségét – hangsúlyozta Brnabić.

Kiemelte, hogy ezzel szemben a tavalyi évben Koszovóban 20 százalékkal növekedett a szerbek elleni támadások száma. Szavai szerint mindezek után január 16-án Pristina megtiltotta a szerbeknek a népszavazáson, majd az április 3-i választásokon való részvételt is.

– Pristina betiltott egy alapvető emberi jogot, vagyis a választás jogát. Ennek ellenére itt van a Freedom House, ami kimondja, hogy Szerbia maradt vissza a legjobban, viszont Koszovó lépett előre a leginkább – mondta a kormányfő.