2022. július 2., szombat

A lelkek pátyolgatásától az ökotudatos életmódváltásig

Pedagógusok környezetvédelmi képzése Újvidéken

Az emberek lelkiismeretüket nyugtatják azzal, hogy zöld napokat tartanak az iskolákban. Ez lelkileg hat az emberre, de nem gyakorlati megoldás – fogalmazott a Fenntarthatatlan fenntarthatóság című nyitóelőadásában Molnár Zoltán, a Somosi Környezetnevelési Központ elnöke a pedagógusok újvidéki szakmai továbbképzésén, amelyet a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezett Tavaszvárás zöld szemmel – lehetőségek az ökotudatos oktatásban címmel.

Színvonalas ismeretterjesztő előadásokat és műhelyfoglalkozásokat tartottak a somosi központ munkatársai a vajdasági pedagógusoknak.

Molnár Zoltán előadásában az elméletet gyakorlati példákkal támasztotta alá. Megpróbált egyfajta megoldási lehetőséget felvázolni: olyan utat, amely szerinte jó irányba vezethet.

 

Előadásában több példával támasztotta alá, hogy a gyakorlatban hogyan történik az ún. zöldre festés szándéka…

– A steril környezet kialakításának igénye céljából a reklámok különféle vegyszerek használatát népszerűsítik. A túlzott steril környezet nincs jó hatással a gyerekekre, mivel kiskorukban alakul ki az immunrendszerük, ami úgy tud megerősödni, ha találkozik a vírusokkal, baktériumokkal, szennyezőanyagokkal, ami ellen, azt mondják, „védekezni kell”. Viszont csak ha találkozik velük, akkor tudja kialakítani a szervezet a védekezés mechanizmusát, emlékezni fog rá, és legközelebb a megfelelő választ tudja adni. Ha a gyermek steril környezetben növekedik föl, nem alakul ki az immunrendszere, és felnőttként gyógyszerekre lesz utalva, így csak mesterséges anyagokkal tudja majd magát védeni. Tehát az ember ily módon jó szándékkal a legrosszabbat teszi a gyermekének – magyarázta Molnár Zoltán, aki a fenntartható életmódra való nevelést tűzte ki célként.

Milyen megoldások vannak az említett rendszerbeli gondolkodáson kívül?

– A megoldási lehetőségekben a pedagógusoknak is nagy szerepük van. Az egyik megoldás, és egyben a legfontosabb, a szemléletmódunk megváltoztatása. Az emberek ne növekvő igényeiket törekedjenek kielégíteni, hanem szorítkozzanak inkább csak a szükségleteikre. Ezt a szülők és a pedagógusok tudják – minél fiatalabb a gyerek, annál hatékonyabban – működtetni. A mostani rendszer csak a materializmusra épít, ami figyelmen kívül hagyja a lelkiséget, illetve használja azt, de csak saját céljainak megvalósítására. A valódi megoldáshoz lelkünk mivoltából kell kiindulni, s ezután az anyagiakkal foglalkozni. Nem véletlen, hogy az emberben megszólal a lelkiismeret. A valódi irányt próbálja mutatni, a természettel összhangban. A lelkünk ugyanis a természettel van harmóniában. A testünk minél több anyagi eszközre vágyik. Az elménkkel, a gondolkodásunkkal viszont gyakorlatilag mi döntjük el, hogy a lelkünkre vagy a testünkre hallgatunk. Amíg a többség, a hangadók, nem veszik észre a lelkiséget, nagy bajban vagyunk.

Molnár Zoltán (Fotó: Bozsóki Valéria)
Molnár Zoltán (Fotó: Bozsóki Valéria)

Mit tudnak a pedagógusok megvalósítani?

– Hiszem, hogy az óvónőknek, tanítóknak a vérükben van, hogy a gyerekek lelkét kell pátyolgatniuk. Érdemes átbogarászni a nevelési terveket, a pedagógiai programokat, és megnézni, mire van valójában szüksége az embernek és a közösségnek, nem pedig a gazdasági élet szereplőinek. Mert kétlem azt, hogy egy közösségen belül mindenkinek szükséges, hogy profi módon használja a digitális teret. Jó, ha van bizonyos százaléka, aki ért ehhez, de kétlem, hogy már alsó tagozatban digitalizálni kell a gyermekeket. Mert legfeljebb arra fogják használni mindezt, hogy elüssék az időt. Ezzel szemben szinte teljesen kikerült a pedagógiai programokból az önfenntartó képesség fejlesztése. A műszaki óra mint olyan lassan megszűnt, ha van, akkor is a digitalizáció a legfontosabb téma. Az általános iskolából kikerül a gyerek úgy, hogy egy szöget nem tud beütni, gombot nem tud felvarrni… Ha van földje, akkor sem tudja megtermeszteni a saját élelmiszereit. Amire viszont minden embernek szüksége van, hogy a saját létét fenn tudja tartani önállóan vagy azzal a családi vagy falusi szinten működő kisközösséggel, amellyel kapcsolatban van. Fontos, hogy az a közösség minden külső segítség nélkül fenn tudja tartani önmagát.

A mai rendszerben óriásira nyitják az ollót a szükséglet és az igény között. A szükséglet az, ami valóban az élethez elengedhetetlen, az igény pedig az, amit szeretnék, amiről azt gondolom, hogy jár nekem, vagy amit rám kényszerít a társadalom. Hogy néz ki az, akinek nincs kifestve a körme, a szája? Ezek mind az igényekhez tartoznak. A gazdasági szereplők mesterségesen tágítják ezt az ollót, hogy minél nagyobb legyen az igény a szükségletnél. Ezt kellene szűkíteni.

A magyar népi kultúra azért fontos számunkra, mert megmutatja, hogy egy népcsoportot egy adott területen hosszú távon életben tud maradni. Ez nem annyit jelent, hogy holnaptól mindenki kézi kaszával vágja a füvet, hanem hogy ezt a gondolkodásmódot kell átvinni a mai eszközrendszerre, ami nem könnyű.

Miből kell kiindulni?

– Igazából mindennek a szeretetből kellene kiindulnia: szeretni embertársainkat, szeretni a természetet. Ha a gondolkodásunk e köré összpontosul, a cselekedetünket is úgy fogjuk alakítani, hogy azzal ne tegyünk rosszat se a természetnek, se a közösségnek, se magunknak. A fiataloknak mondom: ha kitalálsz valamit, amiről úgy gondolod, neked jó, az nem jelenti, hogy azt kell megvalósítanod. Körbe kell járnod, hogy ez jó-e a közösségednek és a természetnek, vagy legalább nem ártalmas a természetnek. Ha ártalmas vagy az egyiknek, vagy a másiknak, akkor felejtsd el. Az ötleteidet, a saját jólétedet csakis úgy valósíthatod meg, ha azzal segíted a közösséged, és nem ártasz a természetnek sem. Ezt a szemléletet kellene a pedagógusoknak is közvetíteniük. Nem attól lesz jobb környezetvédő valaki, hogy több növényfajt ismer, hanem attól lesz jobb, ha ezt a szemléletet hatékonyabban tudja átadni. Ha a kiinduló gondolatmenet jó, akkor ezt mindenki – pedagógus, mérnök, egy település elöljárója vagy bárki más – a saját területén tudja hatékonyan és széleskörűen terjeszteni.

Magyarországon jelenleg már ökofalvak létesülnek, önfenntartó közösségek alakulnak, most már azoknak a létszáma is jelentős, akik ezt a szemléletmódot terjesztik. Vidéken nyilván az a legjobb, ha saját magának termeli meg valaki azt, amire szüksége van, és erre tanítja meg az utódait is. Városi közösségek szempontjából is akad Magyarországon jó példa, vannak „vásárlóközösségek”. Egy-egy tanyához kapcsolódóan bizonyos számú városi lakók (amennyit el tud látni egy tanya) havonta eljuttatnak egy összeget a tanyagazdának, és a szezonálisan megtermelt javakból egy-egy kosárral kap mindenki. Egy biztosan környezetbarát módon megtermelt élelmiszercsomagról van szó. Tudok olyan megoldásról is, ahol több városi család összefogott, vettek egy tanyát, és felbéreltek egy tanyagondnokot. Nyugati országokban nagyon jól működik, hogy egybekötik a bevásárlói utat a piknikkel. Elmennek vidékre pihenni, kirándulni. Olyan vidékeken, tanyákon szállnak meg, ahol növényeket termesztenek, ott bevásárolnak. A sokféle megoldás közül divatos a balkonkertészet is. Erkélyen is lehet bizonyos növényeket termelni, nyilván nem annyit, amennyire szükség van egész évben, de a szemléletmód kialakításában segít, és valamennyit enni is lehet a termésből – mondta Molnár Zoltán, aki földrajz–képzőművészeti szakos tanárként környezeti neveléssel foglalkozik mintegy harminc éve. A családjával Somoskőújfalun él. Jelenleg, ahogy fogalmazott, egy kis iskolában tanintézmény-vezető Karancsalján.

– Az iskolában is törekszem a környezeti nevelésre. Nem egyszerű dolog, mert a szülők többsége sajnos nem így szocializálódott, és számukra (is) nagyon idegen e szemléletmód. Felvillantjuk a gyerek számára, hogy létezik ilyesmi, hogy ez az út hosszú távon is járható. A gyerek pedig, ha felnő, eldönti, merre indul – fogalmazott Molnár Zoltán.