2024. április 20., szombat

Ismét a haladók taroltak

Belgrádban csaknem 60 százalékon végzett a párt a részben megismételt szavazáson

Nem jegyeztek fel jelentősebb szabálytalanságot szombaton azokon a szavazóhelyeken, amelyeken meg kellett ismételni a parlamenti és államfőválasztást, valamint azokban a belgrádi községekben sem, amelyekben a helyhatósági megmérettetésnek volt ismétlése – jelentette a Köztársasági Választási Bizottság (RIK) a szavazás lebonyolítása után. Az egész ország területén összesen 54 szavazóhelyen ismételték meg szombaton a parlamenti voksolást, 35 helyen az államfőválasztást, s négy belgrádi községben a helyhatósági szavazást. A választásokat megfigyelő szervezetek és a Szerb Haladó Párt beszámolói is egybehangzó adatokat közöltek Belgrád vonatkozásában, melyre a legnagyobb figyelem összpontosult: a szavazásra jogosult fővárosiak 45,93 százaléka élt a jogával, 59,49 százalékos támogatottságot szerzett az SZHP, a második helyen pedig a Boris Tadić vezette Induljunk, emberek lista végzett 16,13 százalékos támogatottsággal. Ezeken a helyeken összesen 5804-en mehettek volna el a megismételt voksolásra, de csak 2666-an tették ezt meg.

Darko Glišić, az SZHP Végrehajtó Bizottságának elnöke annyit közölt, hogy a párt már minden egyes szavazóhelyet feldolgozott, s az eredménye jobb, mint az április 3-ai, megsemmisített eredmény, mindenütt több voksot szerzett a hatalmi párt, vagyis érdemben semmi sem változik az április 3-án közölt becslésekhez képest.

Szombaton 28.687 polgár volt jogosult a megismételt szavazásra országos szinten az államfőválasztáson, 32.181 pedig a parlamenti választáson. Április 21-én, csütörtökön, a RIK döntése nyomán további két belgrádi szavazóhelyen lesz ismétlés.