2024. március 28., csütörtök

Szagos vizet Tóthfalu lányainak

Kétnapos vigadalom

A tanyára kocogtak be először a lovak, zenészek kíséretében. Tóthfaluban mindig is nagy hagyománya volt a szokások éltetésének és továbbvitelének, amit most még megfejeltek a helyiek kétnapos programmal. Húsvéthétfőn délután több lovas kocsival, zenészekkel, a felsőhegyi zenekar és a csantavéri hegedűs, Dér Zsolt kíséretében érkeztek meg a fiatal fiúk az első tanyára, ahol a locsolkodás hagyományát elevenítették fel. Az első helyszínen Bíborka, anyukája és apukája álltak már a takaros udvaron, várva a locsolókat, akik egyenként verseltek is és illatos vizekkel szórták meg a kislányt, aki cserébe természetesen festett tojással köszönte meg a locsolást.

A tóthfalusi Almás-vasderes hagyományápoló egyesület vezetője, Kálmán Jenő és csapata azok, akik az utóbbi időben a fiatal egyesületbe tömörülve a legkülönbözőbb alkalmakkor elevenítik fel és éltetik tovább a magyar szokásokat. Most épp a locsolkodás van soron, melynek apropóján a falu lányait és asszonyait látogatták meg, majd ezt követően a falu központjában szerveztek programokat, melybe a tojáskeresés, a nyuszisimogatás is beletartozott. Estére kelve pedig bálat tartottak, mely a böjti időszak után az első táncos vigasság a környéken, tényleg a régi hagyományokhoz igazodva. Kedden pedig a lányok kelnek majd útra, hogy a fiúkat locsolják meg, ahogy az régen is történt, csak már kiveszett a tudatból, a gyakorlatból meg végképp.

A tóthfalusiak ismét összefogták nem csak a falu, hanem a környék lovasait, lányait és asszonyait, fiúit és férfijait, hogy majdnem szó szerint is összekapaszkodjanak a déli végen, le a kalappal előttük!