2024. április 20., szombat
OLVASNIVALÓ

Áprilisi filmek mozit árasztanak?

Áprilisi filmbemutatók

Amennyiben rápillantunk az áprilisban esedékes filmbemutatók listájára, az idén először fordul elő, hogy több film kerül majd bemutatásra a filmszínházakban, mint amennyit az internetes tartalomsugárzók terveznek bemutatni az előfizetőik számára. Ennek ellenére nem sok új filmet mutatnak be ebben a hónapban, mintha a filmgyártók a március utolsó hétvégéjén lezajlott Oscar-díjkiosztót követő fogadások másnaposságát szándékoznák kipihenni áprilisban.

A hónap elején esedékes bemutatók közül mindenekelőtt a nagy sikerű egész estés animációt, a Sonic, a sündisznó (Sonic the Hedgehog) második részének a premierjét kell megemlíteni, míg az akciófilmek kedvelői Michael BayRohammentő (Ambulance) című filmjét nézhetik meg.

Az azonos című dán thriller amerikai változatában a sokszorosan kitüntetett veterán Will Sharpnak (az Emmy-díjas Yahya Abdul-Mateen II alakítja) sürgősen pénzre van szüksége, hogy fedezze felesége kórházi számláit, és attól kér segítséget, akitől jól tudja, hogy nem kéne – az örökbefogadott fivérétől, Dannytől (Jake Gyllenhaal). A karizmatikus megélhetési bűnöző inkább egy balhét ajánl: Los Angeles történetének legnagyobb bankrablását, 32 millió dolláros zsákmánnyal. Mivel felesége élete a tét, Will nem mondhat nemet. Ám amikor menekülésük látványosan kudarcba fullad, a kétségbeesett fivérek eltérítenek egy rohammentőt, benne egy, az életéért küzdő sebesült zsaruval, és a profi mentőorvossal, Cam Thompsonnal (Eiza González).

Április 14-én kezdik el vetíteni a filmszínházak a Harry Potter-filmek előzményének tekinthető Legendás állatok és megfigyelésük harmadik, a Dumbledore titkai (Fantastic Beasts: The Secrets of Dumbledore) című epizódját, amelynek a története szerint a mágikus világ egyre nagyobb bajban van, és nemcsak Grindelwald, a békéjére törő gonosz varázsló, valamint sok szövetségese miatt, hanem azért is, mert a jövője egy igen furcsa társaságon múlik: egy szakmájának élő, kétballábas magizoológuson, egy régi máguscsalád utolsó sarján, aki a tudós segítségéül szegődik, egy mindenre elszánt tanárnőn... és egy haspók muglin! Még szerencse, hogy van valaki, aki mellettük áll: egy fiatal, nagy tehetségű, bár zűrös életű mágus, egy bizonyos Albus Dumbledore...

Az akciófilm-vígjátékok kedvelőinek április 21-én érkezik Az elveszett város (The Lost City) című mozifilm Sandra Bullockkal, Channing Tatummal, Daniel Radcliffe-vel és Brad Pittel a főbb szerepekben. A film főhőse a briliáns de zárkózott írónő, Loretta Sage (Sandra Bullock) pályája során mindig egzotikus helyekről írt a népszerű romantikus kalandregényeiben, melyek címlapján a Dash nevű hőst megjelenítő, jóképű borítómodell, Alan (Channing Tatum) feszít, aki erre a karakterre tette fel az életét. Miközben épp új könyvét promotálja Alannel, Lorettát elrabolja egy különc milliárdos (Daniel Radcliffe), mert azt reméli, hogy az írónő elvezeti őt a legutóbbi könyvében található ősi elveszett város kincséhez. Alan bizonyítani szeretné, hogy a való életben is hős tud lenni, nem csak a könyvek lapjain, így nekivág, hogy megmentse a nőt. A nagyszabású dzsungelkalandba pottyant furcsa párnak össze kell dolgoznia, hogy túléljék az elemek és a gonosztevők csapásait, és megtalálják az ősi kincset, mielőtt örökre elveszne...

Egész estés animációs film bejelentésével kezdtük az idei év negyedik havi filmmustráját, s ezért ezzel is zárjuk. Némi késéssel ugyan, a filmszínházak is elkezdik vetíteni a Hol van Anne Frank? (Where is Anne Frank?) című belga–luxemburgi–francia–holland–izraeli történelmi animációs filmet, amely valamikor a közeljövőben, Amszterdam központjának hangulatos téli utcáin játszódik. Anne Frank képzeletbeli barátnője, Kitty, varázslatos módon életre kel a ma múzeumként működő Anne Frank-házban. Nem tudja, hogy barátnője már nem él: Anne keresésére indul. A világhírű naplót is magával viszi, ezért hamar a nyomába szegődik a rendőrség is. Kitty kalandjai során egyre többet megtud a múltról és Európa jelenéről is.